Több mint kétezer lakásban és hetven közületi fogyasztónál szünetel a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás Szombathelyen, előre láthatólag csütörtök estig.


A gerincvezeték lyukadt ki, az érintett szakaszt pedig még a fűtési időszak vége előtt ki kell cserélni, mert a meghibásodás miatt a rendszerben olyan nagy mennyiségű a vízvesztés, hogy az a kazán üzembiztonságát veszélyezteti.

A nagyméretű gerincvezeték-szakasz cseréjének ideje alatt a távhőszolgáltatást egy másik kazánról részben tudják majd biztosítani, de vannak területek, amelyek ellátása máshonnan nem megoldható.

A Rohonci utca, Perintparti sétány, Szürcsapó utca, Bartók Béla körút, valamint az Ady tér és környékén hétfő reggel 6 órától szünetel a távfűtés és a melegvíz-szolgáltatás, amely 2100 lakást és 70 intézményt érint.

A munkálatokat legkésőbb március 19-én délután 19 óráig befejezik és a szolgáltatást helyreállítják.

Kocsis Tóth Ildikó hangsúlyozta: a várható szolgáltatási szünetről az érintett területen a lakosságot és az intézményeket, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot is értesítették. (MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!