A német Lufthansa légitársaság kedden több mint ezer járatát törölte a frankfurti és a müncheni repülőtereken a ver.di szakszervezeti szövetség által a repülőtéri földi kiszolgáló személyzetnél a nyári csúcsidőben, a július 27-re meghirdetett figyelmeztető sztrájkja miatt.


A légijáratok törlése mintegy 144 ezer utast érint a keddtől péntekig tartó időszakban - ismertette a Lufthansa. Már kedden csaknem 7500 utas volt érintett 47 járat törlése miatt, akik jórésze távolsági járaton érkezett volna Németországba szerdán.

A Bangkokból, Szingapúrból, Bostonból, Denverből, New Yorkból, Chicagóból, Los Angelesből, San Franciscóból és Szöulból Münchenbe érkező járatok és a Buenos Airesből, Johannesburgból, Miamiból és Újdelhiből Frankfurtba érkező csatlakozó járatok is érintettek voltak.

A német légitársaság szerint a repülőtéri földi kiszolgáló személyzet országos sztrájkja miatt 678 járatot kellett törölni Frankfurtban, és további 345-öt Münchenben. Mindemellett a Düsseldorfot, Hamburgot, Berlint, Brémát, Hannovert, Stuttgartot és Kölnt érintő járatokra is hatással lesz a munkabeszüntetés.

Számos utas ugyanakkor nem tudott későbbi repülőkre jegyet váltani, mert a következő napokban telítettek a járatok. A Lufthansa szerint napokig fog tartani ez a helyzet.

A mintegy 20 ezer földi alkalmazottat érintő, folyamatban lévő kollektív tárgyalások során a ver.di szakszervezet egynapos figyelmeztető sztrájkot hirdetett. A földi személyzethez tartoznak a műszaki kiszolgálók és a logisztikusok, akik nélkül a repülőgépek nem tudnak felszállni.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!