Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a negyvennégy éves Heves megyei autóbusz-vezetővel szemben, aki hosszabb időn keresztül úgy használta a bankkártyáját, hogy közben látta, hogy a számlájáról egyáltalán nem fogy a pénze - írja honlapján az Ügyészség.

2017-ben a férfi új bankkártyát kapott folyószámlájához, a cserét személyesen intézte bankjánál.

Az ezzel kapcsolatos eljárás során azonban az ügyintéző hibát vétett, ugyanis az új kártyát az elektronikus rendszerben véletlenül nem az ügyfél folyószámlájához, hanem egy devizaátutalásoknál használt technikai számlához kapcsolta. Emiatt a bankkártyával végrehajtott tranzakciókkal a rendszer nem terhelte meg a vádlott folyószámláját, hanem azokat az üres technikai számlán tartotta nyilván.

A vádlott tisztában volt azzal, hogy a pénz nem fogy a számlájáról, de erről nem szólt, és folyamatosan, sőt egyre többször használta a kártyáját. Fél év alatt 446 tranzakciót bonyolított vele, tehát több mint napi kettőt, összesen 7.679.988 forinttal rövidítve meg a pénzintézetet.

Az általa okozott kárt a mai napig nem térítette meg, annak ellenére, hogy erre őt már jogerős polgári bírósági ítélet kötelezi. Az Egri Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétségével vádolja az elkövetőt, akivel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

hirdetés


hirdetés