A szerb-magyar férfi brutális kegyetlenséggel végzett a nővel úgy, hogy a szobában volt a közös 3,5 éves kislányuk is. Megrázó tartalom!


Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki 2020 őszén brutálisan meggyilkolta várandós feleségét.

A jelenleg 42 éves férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. Az ítélőtábla döntése alapján a vádlott legkorábban harminc év után bocsátható feltételes szabadságra. A táblabíróság döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által a vádlottra kiszabott húsz év fegyházbüntetést.

Elsősorban a fejét és a felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy a kés pengéje eltört, ekkor a férfi a konyhából újabb kést vett magához, s azzal folytatta a bántalmazást. A szúrások közül több a magzatot is elérte.

A férfi végül lemosta kezéről a vért, felkapta gyermeküket, kocsiba ültette, majd az anyjához ment. Ő értesítette a rendőrséget, így a férfit elfogták.

A férfi az utolsó szó jogán beismerte bűnösségét, azt mondta, sajnálja és megbánta a történteket.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró a jogerős ítélet indoklása során kifejtette, a vádlott emberi mivoltából kivetkőzve, nagy fokú testi és lelki szenvedést okozva ölte meg várandós felségét.

A táblabíróság a bűncselekmény társadalomra veszélyessége miatt látta szükségesnek a büntetés súlyosítását. A férfira azért nem a legsúlyosabb - tényleges életfogytiglani - büntetést szabták ki, mert beszámítási képessége korlátozott volt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!