Több mint kétmillió amerikainak otthonában nincs vezetékes vize - adta hírül csütörtökön a Washington Post (WaPo) című amerikai lap. Terjedelmes riportjában a lap az arizonai navahó indiánok földjéről tudósított, ahol az egyik riportalany úgy fogalmazott: "a vezetékes ivóvíz itt igazán luxus lenne".


Egy olyan vidéken, ahol a víz szent dolog, sokaknak több mérföldet kell gyalogolniuk a vízért,

írta a lap munkatársa. Leszögezte: a vezetékes víz hiánya elsősorban az amerikai őslakosokat, vagyis az indiánokat sújtja. A navahók lakta Sweetwater városkában élőknek például 45 percet kell autózniuk, míg vízhez juthatnak. Majd otthon kimérik a vizet mosakodásra, iváshoz, főzéshez.

A lap két országos nonprofit szervezet múlt hónapban készült felmérésére hivatkozva azt írta: több mint kétmillió amerikainak nincs folyóvize, és ez egészségügyi problémát is jelent. Nemcsak a vezetékes víz hiányzik ugyanis, hanem a csatornarendszer is.

Óriásiak az egyenlőtlenségek - állapította meg a WaPo, kifejtve, hogy az őslakos amerikaiak háztartásaiban tizenkilencszer gyakoribb, az afroamerikaiak és a spanyolajkú amerikaiak körében pedig kétszer nagyobb a vezetékes víz hiánya, mint a fehér amerikaiak fehér amerikaiaknál.

Az egyenlőtlenségek a város és a vidék közötti megosztottságot is jelzik. Míg egyes városokban az elöregedett infrastruktúra okoz gondot, addig a vidéki közösségeknek gyakran még az infrastruktúra kiépítéséhez sincs anyagi lehetőségük, sőt, hiányoznak a szakembereik is.

A helyzet a vidéki Amerika egyes részein olyan rettenetes, hogy a szakemberek a fejlődő világéhoz hasonlítják,

vonta le a következtetést a Washington Post, majd idézte Brett Gleitsmannt, egy vidéki közösségek infrastruktúrájával foglalkozó cég vízmérnököt, aki korábban Afrikában és Dél-Ázsiában dolgozott. "A kultúrák ugyan különböznek, de a tapasztalatok hasonlatosak." Hozzáfűzte, hogy mind a fejlődő országokban, mind Amerika egyes vidékein az emberek gyakran kútból, vagy nyilvános vízelosztó helyről viszik maguknak a vizet, vagy egyszerűen csak az egyik olyan rokonukhoz fordulnak, akinek van vezetékes vize.

Az Egyesült Államoknak nincs átfogó statisztikája és módszere arra, hogy felmérje, hány ember él vezetékes víz nélkül - mondta el a lapnak George McGraw, az egyik, ezzel a problémával foglalkozó nonprofit szervezet alapító elnök-vezérigazgatója. Radhika Fox, az Egyesült Államok Vízszövetsége nevű, szintén nonprofit szervezet vezetője pedig ehhez hozzátette: azt is nagyon nehéz felmérni, hogy vajon hány embernek azért nincs vezetékes víz az otthonában, mert nem engedheti meg magának anyagilag, jóllehet, a környezetében van vezetékes víz és csatornázás is. Fox szerint jóval több mint kétmillió emberről lehet szó.

A WaPo hangsúlyozta: a vízhálózat infrastrukturális fejlesztésére biztosított szövetségi támogatás az 1970-es évek óta folyamatosan csökken. De nemrégiben, egy ritka kétpárti együttműködésnek köszönhetően, a képviselőház és a szenátus is törvényjavaslatot nyújtott be, amely az alacsony jövedelmű közösségeket és embereket segítő programok indítását javasolja, hogy kiépíthessék a víz- és a csatornahálózatot, illetve megfizethessék a vízdíjakat.

A Navahó Nemzet, amely az Egyesült Államok legnagyobb indián rezervátuma, több mint 300 ezer tagja mintegy harmadának nincs sem vezetékes vize, sem angolvécéje.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!