A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair az extraprofit-különadóját "visszamenőlegesen is át akarja hárítani az utasaira" - közölte Szentkirályi Alexandra keddi, Facebookon közzétett videójában.


A kormányszóvivő leszögezte: a kabinet elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat maga fizesse meg, ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük. "Elvárható, hogy azok, akik ebben a nehéz helyzetben az árak, a kamatok emelkedéséből következően extraprofitra tesznek szert, segítsék a magyar gazdaságot, segítsék a magyar embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez akár rezsivédelemről, akár honvédelemről legyen szó" - tette hozzá.

A videóban Kupeczki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár megerősítette, hogy a kormány fogyasztóvédelmi eljárást indított a légitársasággal szemben, de ezen túl több mint 150 olyan ügy van, amelyeket fogyasztói bejelentés alapján vizsgáltak meg többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal folytatott kommunikációval kapcsolatban. Hozzátette: a rendkívüli ellenőrzés egyelőre csak a Ryanairt érinti, de a folyamatosan figyelik az egyes vállalatokat.

Sára Botond kormánymegbízott a videóban megismételte, hogy a kormányhivatal a magyar állampolgárok védelmében június 10-én azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanair légitársasággal szemben, amiért az utasokra hárítja át az extraprofit-különadót. A vizsgálat jelenleg folyamatban van, tette hozzá.

Az átfogó vizsgálat során megnézzük többek között azt is, a cég folytatott-e tisztességtelen gyakorlatot, megtévesztette-e az utasokat

- jelezte Sára Botond. Ha bebizonyosodik a jogsértés, tette hozzá, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi bírságot szab ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!