A 2021-es bejelentés óta több mint 4,6 milliárd forint pótlólagos állami támogatás érkezett a Hunyadi-sorozatba (Rise of the Raven) – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI). A produkció teljes költségvetése pedig már bőven 20 milliárd forint felett jár.


A jókora támogatásokkal megtömött produkciók közül is toronymagasan emelkedik ki az állam kedvenc sorozata, a Rise of the Raven, avagy a Hunyadi János-sorozat. Az alkotók kimondott célja, hogy a nemzetközi piacot is meghódítsák a szériával.

Az tény, hogy európai léptékben is ritkán látott léptékű sorozatról beszélünk. Persze ez főként azzal az állami filmstratégiával is magyarázható, ahol már évek óta a történelmi filmprojektek abszolút elsőséget élveznek, s ez meglátszik a támogatásuk mértékén is.

Eddig a 2021-es gyártáselőkészítési (76,9 millió forint) és filmgyártási támogatásokról lehetett tudni (10,5 milliárd forint). Utóbbiból az NFI csak 3,6 milliárd forintot nyújtott saját forrásból, a maradék 6,9 milliárd forintos összeg kormányhatározat alapján került az adófizetőktől a produkcióhoz. Azóta viszont újabb támogatási körökről nem hallhattunk, csupán egy most nyáron megítélt, 150 millió forintos marketingámogatásról.

Viszont mindeközben a Nemzeti Filmiroda szerint

Utóbbi összeg nem volt összhangban az NFI nyilvántartásaival, kommunikációjával, e szerint több mint 3 milliárd forintnyi támogatás került ismeretlen módon a produkcióhoz.

A Forbes.hu ezért megkérdezte a Nemzeti Filmirodát, hogy tisztázza, mit lehet tudni erről a támogatástöbbletről, és ha valóban nyert újabb közvetlen támogatást a pályázó, a Hollósgyűrű-SPC Kft., akkor erről mikor született döntés, és arra milyen pályázattípus alapján volt jogosult.

A meglepetés most következett:

A Forbes.hu-nak megküldött válasza mellett az NFI a nyertes pályázatokról és a Televíziós Döntőbizottság korábbi döntéseiről szóló nyilvántartásokat is frissítette – hónapokkal a támogatások megítélése után.

A sorozat alapjául Bán Mór regényfolyama szolgál, a főszereplők Kádár L. Gellért mint Hunyadi János, Rujder Vivien mint Szilágyi Erzsébet, Törőcsik Franciska mint Brankovics Mara, valamint Csémy Balázs mint Vitéz János. A rendező, showrunner Lengyel Balázs (Lajkó – Cigány az űrben), de rendezett epizódot Szász Attila (Apró mesék) és Nagypál Orsi (Terápia) is. A vezető producerek Lantos mellett Krskó Tibor (Sorstalanság, Szabadság, szerelem), valamint Hazai Cecília és Hazai Kinga, utóbbi kettő az Oscar-díjas Saul fiát jegyző Nemes Jeles László korábbi rövidfilmjeiben dolgozott, de azóta más filmes-sorozatos kreditjükről nem tudni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!