Havonta több mint hétmillió forintjába kerül a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium által tervezett trieszti kikötő - írja a Népszava a kikötő fejlesztésére létrehozott állami cég kormány.hu-ra feltöltött szerződéseiből. A dokumentumok szerint ingatlanbérlésből, tanácsadói szerződésekből és egyéb költségekből jön össze ez az összeg.


Ezeken kívül még az szerepel a cikkben, hogy:

  • Egy év alatt sem sikerült lezárni a tranzakciót, ettől függetlenül a magyar állam csak tavaly 11,2 milliárd forintnyi eurót pumpált a fejlesztést megvalósító cégbe.
  • A tulajdonos magyar állam már tavaly 31,7 millió eurót - jelenlegi árfolyamon számolva 11,2 milliárd forintot - pumpált a trieszti kikötő fejlesztését megvalósító Adria Port Zrt.-be, részint készpénzben.
  • A napilap azt is írja, hogy az ügyletet még nem zárták le.

A tárca a Népszavának küldött tájékoztatása szerint ugyanis még nem vehettük birtokba az ingatlant, mivel jelenleg az "érintett terület és koncessziós jog kapcsán a tulajdonszerzés véglegesítése van folyamatban." Arra a kérdésre, hogy a korábbi becslés szerint 100 millió eurós beruházás mikorra jöhet létre, a tárca nem válaszolt. Korábban a minisztérium azt tervezte, hogy a trieszti kikötőt magyar vállalkozások tudják majd export célokra használni.

Kiemelt kép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) az olasz parti őrség hajóján Trieszt kikötőjében 2019. július 5-én. Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében. MTI/KKM/Burger Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!