Több mint száz család bukhatja a lakásra befizetett tízmillióit és a lakását is Veresegyházon. Ezt mondta a károsultak egy részét képviselő ügyvéd, miután az RTL Híradó megtudta: elárvereznek két veresegyházi lakóparkot. Azokban szinte valamennyi lakást eladták már. Sok vevő a teljes vételárat kifizette. A lakóparkokat ugyanaz az építési vállalkozó építette. A hozzá köthető cég több mint 2 milliárd forint hitelt vett fel, amit nem törlesztett.

A kivitelező cég már régóta anyagi gondokkal küzd, a vevők azt mondják, folyamatosan pénzt kér tőlük, legutóbb 1 hónapja hívták össze őket.

Ha elárverezik a lakóparkokat, a több mint 50 vevőt képviselő ügyvéd szerint a családok sosem kapják meg a lakásukat és a befizetett pénzt is elbukják. Sokan minden megtakarított pénzüket ebbe fektették, van, aki eladott egy lakást, hogy ide költözhessen és most kénytelen gyerekekkel albérletben élni.

A kivitelező cég az RTL Híradó szerint egy Veresegyházon jól ismert építési vállalkozó érdekeltsége. Egy hozzáköthető vállalkozás építtette azt a veresegyházi lakóparkot is, ahol életveszélyes körülmények között laknak évek óta a családok. Ők is kifizették a lakásukat, de még mindig nem került a nevükre.

hirdetés

A cég ellen felszámolási eljárás indult, ami állami felügyelettel zajlik, a rendőrség is nyomoz csalás miatt.

Az építési vállalkozó már többször megígérte, hogy interjút ad, de eddig egyszer sem állt az RTL híradó kamerái elé. A mostani üggyel kapcsolatban telefonon azt mondta a Híradónak, hogy szerinte jogtalan az árverés, és megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Az RTL Híradó riportja:



hirdetés