Nem adják vissza a koronavírusos betegek ellátására kirendelt szakdolgozókat a szolgáltatások újraindításához - derül ki abból a Müller Cecília által jegyzett levélből, amit az országos tisztifőorvos a fővárosi és megyei kollégáinak küldött és amelyet a Népszava megszerzett.


A lap szerint az érintettek mintegy fél tucat kérdésre vártak egyértelmű választ, köztük arra, hogy a szakrendelőkből a koronavírusos betegek ellátására a Korányi Tüdőgyógyintézetbe kirendelt egészségügyi dolgozók az ellátórendszer újraindításával visszatérhetnek-e a munkahelyeikre. Több szakrendelő úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy egyes szolgáltatásaikat nem tudja újraindítani az elvezényelt dolgozóik nélkül.

A Népszava úgy tudja, hogy körülbelül 70 szakembert köztük asszisztenseket, diplomás ápolókat, diabetológiai és fül-orr-gégészeti szakápolókat utasították arra, hogy a Korányiban koronavírusos betegeket ápoljanak. Az egészségügyi ellátások hételeji újraindításával azonban az eredeti munkahelyükön is szükség lenne rájuk. Különösen azért is, mert Kásler Miklós utasítása szerint a szakrendelőknek, és kórházaknak maguknak kell levenniük az egyes beavatkozások előtt a betegek a PCR-tesztjéhez a mintát.

Müller Cecília a szakrendelők vezetőinek azt javasolta oldják meg az újraindítás problémáját helyettesítéssel vagy szüneteltessék tovább a rendelést. A lap szerint a dolgozók elvezénylése a II, III, V, VI, IX, XIV, XVIII. kerületek szakrendelőit érinti.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Balázs Attila/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!