Zak Brown, a Forma-1-es McLaren istálló csapatfőnöke szerint a a koronavírus-járvány miatt több csapat is csődbe mehet. Az amerikai szakember a BBC-nek azt nyilatkozta, ha nem kezelik nagyon agresszívan ezt a helyzetet, akár négy istálló is befuccsolhat.


El tudom képzelni, hogy eltűnik emiatt két csapat, akár négy is. A világban tapasztalható gazdasági és egészségügyi helyzetben nem lehet azt feltételezni, hogy bárki is befektetne egy pénzügyi gondokkal küzdő F1-es istállóba. Nagyon törékeny állapotban van a sportág

- idézi a BBC a csapatvezetőt.

A vb-sorozatban szereplő istállók vezetői hétfőn telefonos konferencia keretében vitatják meg a költségcsökkentő terveket, és valószínű, hogy jövőre 150 millió dollárban (50,6 milliárd forint) határozzák meg csapatonként az éves elkölthető összeg maximumát. Brown ugyanakkor azt mondta, ez a határ akár 100 millió dollárra is csökkenhet. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy az eredetileg 2021-re tervezett szabályváltoztatások bevezetését 2022 helyett még tovább, 2023-ig tolják.

A Forma-1-es világbajnokság idei szezonja még nem rajtolt el, hat futamot elhalasztottak, kettőt töröltek, jelen állás szerint június közepén, Kanadában indulhat az idény.

Kiemelt kép: Dan Mullan / Getty Images via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!