Már több mint hatezren írták alá azt a petíciót, amely Demeter Szilárd lemondását követeli.

Mint megírtuk, óriási felháborodást váltott ki a miniszteri biztos Origón közzétett írása, amelyben Soros György gázkamrájának nevezte Európát. Ezután sorra jelentek meg a tiltakozások, így Izrael magyarországi nagykövetsége is elítélte a publikációt. Demeter Szilárd egy nappal később visszavonta és törölte magát a Facebookról.

Egy, a Szabad aHang oldalán közzétett petícióval már több ezren követelik Demeter Szilárd lemondását.

A leírásban közzétett "Magyarország, Európa és a világ valamennyi demokrata polgárához" íródott nyílt levél szerint a kormánybiztos "a holokauszt áldozatainak emlékével és a túlélők fájdalmaival visszaélve, Európa- és nemzetellenes szövegével, tudatosan provokál, békétlenséget és gyűlöletet szít".

hirdetés

"A legaljasabb módon tetszeleg egy nemlétező áldozati szerepben, miközben ő a bántalmazó, kiszolgálva a pillanatnyi kormány szégyenletes propagandáját. A magyarokra hivatkozik, akiktől nem kapott felhatalmazást!"

- olvasható az oldalon.

A petíció indítója azt is írja, hogy

Demeter Szilárd "zavaros írásával minden jóérzésű honfitársát emberi méltóságában mélységesen megsértette", és "alkalmatlannak és méltatlannak bizonyult, hogy a magyar kultúra, a közélet bármilyen területét irányítsa, azt képviselje".

A petíciót Karácsony Gergely főpolgármester is támogatta, az aláírók közt pedig számos közéleti szereplőt is találunk, például Závada Pétert, Geszti Pétert vagy Ungár Pétert.

Forrás: 444.hu



hirdetés