Voltak olyan felvételek is a férfi birtokában, amelyeken 12 év alatti gyermekek szerepelnek, akiket sanyargatással és erőszakkal vettek rá szexuális cselekmények végzésére.


Gyermekekről készült pornográf felvételek gyűjtése miatt ítéltek nyolc és fél évre egy katonát - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken.

Az eljárás adatai szerint az időközben leszerelt férfinek szerződéses katonaként 2022-ben 2131 olyan felvétel került a bírtokába, amely 18. életévét be nem töltött személyről készült.

A további felvételeken is nemiségüket súlyosan sértő helyzetben ábrázolták az azon szereplő kiskorúakat.

Az ügyben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2023 márciusában emelt vádat kétrendbeli gyermekpornográfia miatt a közkatonával szemben.

A Fővárosi Ítélőtábla október 13-án kihirdetett jogerős másodfokú határozatával - az elsőfokú ítéletet helybenhagyva - 8 év 6 hónap börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte az egykori katonát, továbbá végleg eltiltotta minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek részeként 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!