Egy vezető ukrán kutató szerint szokatlanul sok, legalább 3 ezer egyed veszett el a Fekete-tengerben az ukrajnai háború kezdete óta - írja az MTI. A jelenség hátterében a szonártechnológia alkalmazása és a robbanások állhatnak, ezek ugyanis megzavarják a tengeri emlősök érzékeny navigációs rendszerét. Az állatok így nem tudnak elegendő halat zsákmányolni, és legyengülve hajlamosabbá válnak a fertőző betegségekre.


Ivan Ruszev, a dél-ukrajnai Tuzlovi Limánok Nemzeti Park kutatási igazgatója főleg a román és a bolgár tengerparton talált delfintetemekre alapozza számítását. A nemzeti park a Dunától a Dnyeszterig terjedő, a Fekete-tengerbe ömlő folyók torkolatvidékét magában foglaló természetvédelmi terület.

A szakértő egy Facebook-bejegyzésben azt írta, a szokatlanul nagy számban elpusztult delfineken bombák és aknák okozta égési sérülések, fertőző betegségek és többnapos éhezés nyomai láthatóak.

Ruszev felszólította a tenger mentén élő embereket, hogy jelentsenek minden tetemet.

Aggodalmát fejezte ki az elhullott delfinek növekvő száma miatt a Török Tengeri Kutatási Alapítvány is, amely szerint a konfliktus pusztító hatással van a tengeri ökoszisztémára. Az alapítványnál úgy vélik, a háború máris biodiverzitási válságot okozott, komoly károkat okozva egy veszélyeztetett vörösmoszatfajnak, tengeri harci övezetté változtatva a halak és delfinek táplálkozási helyét.

A háború előtt egy nemzetközi kutatócsoport 253 ezresre becsülte a Fekete-tengerben élő delfinek egyedszámát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!