Tizenöt év fegyházra ítélte a Tatabányai Törvényszék azt a háromrendbeli szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel vádolt férfit, aki éveken át fajtalankodott a nevelt kisfiával és a saját kiskorú lányaival.


Dr. Borbély Veronika, a Komárom Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a bűnösségét tagadó férfi a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható leghamarabb szabadságra feltételesen.

A szákszendi férfi 2004-ben költözött össze az élettársával és annak fiával. Ezt követően közösen nevelték a gyermeket, aki a férfi rendkívül agresszív nevelési módszerei miatt félt a nevelőapjától. A férfi ezt kihasználva 12 éves korától kezdve hat éven keresztül fajtalankodott a kisfiúval. Eleinte hetente többször, később pedig ritkábban kényszerítette arra, hogy elégítse ki őt orálisan.

A férfi 2014 és 2016 között az élettársával közös két kiskorú lányukat is több alkalommal kényszerítette arra, hogy eltűrjék a szexuális bántalmazásait. A borzalmakra úgy derült fény, hogy a gyerekekkel Spanyolországba menekülő nő kisfiának dolgozatot kellett írnia az iskolában. Mivel a gyerek akkor még nem ismerte jól a nyelvet, ezért a tanára azt kérte, hogy magyarul írja le, hogy mi az, ami a legjobban nyomasztja.

A fú pedig közel húsz oldalon keresztül, a legapróbb részletekig leírta, hogy milyen rémségeket művelt velük az apja. Hogy átkísérte az apja a másik szobába, letépte róla a nadrágot, és azt mondta neki, hogy ez egy kicsit szokatlan, és új dolog lesz, de majd meglátja, hogy nem is olyan rossz. A szexuális bántalmazás pedig többször is megismétlődött. Amikor már volt annyi ereje, hogy ellenálljon az apjának, akkor a lány testvéreivel fajtalankodott.

A férfit lőfegyverrel való visszaélésben és sikkasztásban is bűnösnek mondta ki a bíróság. Előbbiben azért, mert revolvert és töltényeket tartott a munkahelyi szekrényében, utóbbiban pedig azért, mert lenyúlta azt a pénzt, amit az egyik lányának a keresztapjától kapott azért, hogy abból fedezze majd a lány középiskolai tanulmányait. Az ítélet nem jogerős, mert a bűnösségét végig tagadó férfi és védője fellebbezett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!