Magyarországon - sajátos módon - egyszerre van tartós, szisztematikus munkaerőhiány és munkanélküliség,
- állapítja meg az Egyensúly Intézet csütörtökön publikált kiadványában, amely nem csak azt mutatja be, hogy a közgazdászokat és szociológusokat is magában foglaló szakértői csapat szerint mi a probléma a hazai munkaerőpiacon, de szakpolitikai javaslatokkal is szolgál. A fő gondot abban látják, hogy Magyarországon a munkaképes korú lakosság folyamatosan csökken, de még a rendelkezésre álló emberi erőforrásokkal is pazarlón bánunk.
Az intézet az álláshelyek betöltetlenségének okaként három fő dolgot jelöl meg, ezekből az elsőnek nem tulajdonít különösebb szakpolitikai jelentőséget: a betöltetlen álláshelyek jelentős része csak átmeneti jellegű, mert ha egy munkavállaló állást vált, a cég az üres álláshelyet általában csak néhány hónapnyi késéssel tudja betölteni. A két másik lehetséges ok azonban alaposabb kifejtést igényel.
- Képzettségbeli illeszkedési zavarok
A munkaadók jellemzően magasabb képzettségű alkalmazottakat keresnek, mint amilyen az álláskeresők általános képzettségi szintje, mutat rá az Egyensúly Intézet, ezt pedig hosszabb távon a fiatalabb munkavállalók képzettségi szintjének növelésével oldhatjuk meg.
A kiadvány hozzáteszi, hogy bár a szakmunkáshiány is valós probléma, a megoldást nem az jelenti, hogy tömegeket terelünk a szakmunkásképzés jelenlegi rendszerébe. Ugyanis ebben a képzési formában a közismereti tárgyak és az általános képességeket fejlesztő oktatás aránya alacsonyabb, mint a többi iskolatípusban, és az innen kikerülők jelentős része nem a szakmai végzettségének megfelelő munkát végez, hanem betanított munkás.
Kitérnek arra is, hogy ugyan a diplomások között inkább túlképzés van, mint munkaerőhiány,
a legfeljebb általános iskolát végzettek közében alig 34 százalékos a foglalkoztatottság, és az aktív korúak körében mintegy 1 millió ember tartozik ebbe a csoportba.
- Földrajzi illeszkedési zavarok
Az Egyensúly Intézet megjegyzi: "a cégek nagyobb arányban keresnek munkavállalókat Nyugat-Magyarországon és a nagyobb városokban, míg az álláskeresők nagyobb arányban élnek Kelet-Magyarországon és a kisebb településeken".
A megoldást nehezíti, írják, hogy sokak számára akár a 10-20 kilométernyi ingázás is komoly problémát jelent a ráfordítandó pénz és idő miatt. Az is feltűnő, hogy vannak olyan, egymáshoz közel elhelyezkedő járások, amelyekben a foglalkoztatási ráta és a betöltetlen álláshelyek aránya is magas, míg máshol mindkét mutató alacsony, vagyis
nem sikerül elég hatékonyan összepárosítani az álláskeresőket és a betöltetlen álláshelyeket.
Nem az álláskeresőt kellene büntetni
Mivel szakpolitikai javaslatról van szó, az Egyensúly Intézet konkrét ötletekkel is szolgál, miként lehetne javítani a jelenlegi állapoton - ezeket rövid- és hosszútávú programokra bontotta.
A rövidtávú programok között szerepelnek a munkavállalók ingázását segítő támogatások, ami azt jelentené, hogy a vállalatok csökkenthetnék a társasági nyereségadójukat azzal, ha saját buszjáratot indítanak a munkavállalók szállítására, vagy ha kifizetik a munkavállalóik bérletét, esetleg közlekedési eszközt, például biciklit biztosítanak nekik. Ezzel együtt a közösségi közlekedést is úgy kell alakítani (menetrendsűrítés, új buszjáratok indítása), hogy a több műszakos munkahelyek is könnyen elérhetők legyenek, de akár a falugondnoki szolgálat járműveit is be lehetne vonni az önkormányzatok ösztönzésével.
A kiadvány szerzői fontos szerepet szánnak az álláskeresési rendszer megreformálásának. Mint írják:
A mostani rendszer az álláskeresőt bünteti az állásvesztésért: úgy várjuk el tőle az önálló elhelyezkedést, hogy kirívóan kevés jövedelmet biztosítunk ennek elősegítésére.
Megjegyzik, hogy Magyarországon egy álláskeresőnek átlagosan több mint tíz hónapig tart egy új munkahelyet találnia, ezért az álláskeresési járadék maximális hosszát a mostani három hónapról tíz hónapra kellene emelni, így jobban megközelítenénk a munkanélküliség reális időtartamát.
Emelnék az álláskeresési járadék felső plafonját is, mégpedig a minimálbér 250 százalékára, a jogosultsági idő alatt folyósított járadék minimális nettó összegét pedig a nettó minimálbér 90 százalékában állapítanák meg. Ez utóbbit azoknak is biztosítani kellene csökkentett, 5 hónapos időtartamra, akik megfelelő időtartamú korábbi munkaviszony híján a sima álláskeresési járadékot nem vehetik igénybe. Ezt azzal indokolják, hogy a munkanélküli juttatásnak nem az kellene legyen az elsődleges funkciója, hogy megmentse az ellátásban részesülőket, mert az életszínvonal drasztikus zuhanása gyengíti a képzettségnek megfelelő új munkahely keresésének esélyeit.
Az Egyensúly Intézet azonban feltételeket is szabna a megemelt összegű járadék mellé. Egyrészt, akiknek csak a csökkentett időtartamra járna a pénz, azok az elhelyezkedés után legfeljebb tíz hónapig magasabb szintű társadalombiztosítási járulékot fizetnének. Másrészt:
a megnövelt járadék feltételéül kell szabni, hogy a jogosultsági idő alatt a munkanélküli szorosan együttműködjön a munkaügyi hivatallal és ténylegesen törekedjen az elhelyezkedésre. Ezt az együttműködés szigorúbb és sűrűbb ellenőrzésével lehet elérni.
Mivel azonban a munkaügyi hivatalok ma túlterheltek, ezért az ottani munkát is meg kellene reformálni: az ügyfél-ügyintéző arány sehol sem lehetne 200-nál magasabb, a nehezen elhelyezhető álláskeresők esetében pedig 100-ban kellene maximalizálni a számot. Az adminisztrációs terheket pedig a meglévő informatikai rendszerek összekötésével lehetne csökkenteni.
A javaslatcsomag rámutat: a jelenlegi támogatási politika elsősorban a nagy cégekre koncentrál, miközben a leszakadó területeken történő munkahelyteremtés és a megyén belüli mobilitás nem szerepel kiemelt célként. Éppen ezért nagyobb súlyt kellene kapniuk a hátrányos helyzetű településeken kialakított szabad vállalkozási zónáknak, ahol az ott működő cégek munkahelyteremtési kedvezményeket kapnak. Például a helyben lakó munkavállalókat alkalmazó cégek meghatározott ideig adómentességet kaphatnának.
Mennyiségi helyett minőségi szakmunkásképzés
Ismét 18 évre kell emelni a tankötelezettségi korhatárt, illetve általánosan elérhető, jó minőségű és az esélykülönbségeket ellensúlyozó közoktatást kell teremteni,
- emeli ki az Egyensúly Intézet. Megjegyzik azt is, hogy növelni kell olyan programok és szervezetek támogatását, amelyek bizonyíthatóan eredményesek a hátrányos helyzetű diákok képességfejlesztésében és a középiskolából kiesett fiatalok végzettséghez juttatásában. A szakmunkásképzésben javítani kell az átváltható alapkészségeket, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az értő olvasásra, a számítógép vagy az idegen nyelvek használatára, az alapvető kommunikációs és társas készségek fejlesztésére.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy a magyar állam ma az uniós átlagnál kevesebbet, a diákok családjai viszont átlagosan többet költenek felsőoktatási kiadásokra, ami megnehezíti az alacsonyabb jövedelmű családok számára a gyerekek egyetemre küldését. Holott a magyarországi diplomások bérelőnye az egyik legnagyobb az Európai Unión belül. Ezért szélesebb körű szociális ösztöndíjakra, az első diploma államilag támogatott megszerzésére, a szociális alapú támogatások mértékének, valamint a kollégiumi férőhelyek számának növelésére van szükség - írják.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy a magyar munkaerőpiacnak van egy fontos rejtett tartaléka: a kis- és többgyermekes anyák. Az ő részmunkaidős foglalkoztatásukat bértámogatással lehetne ösztönözni, de el is lehetne engedni a részmunkaidőben dolgozó két- vagy háromgyermekes nők személyi jövedelemadóját is.
