Két terjesztőt és nyolc fogyasztót kapcsoltak le a rendőrök Maglódon és a környező településeken egy Pest megyei összehangolt akció során.

Először a 27 éves N. Szabolcs maglódi otthonában tartottak kutatás hétfőn hajnalban. Az ügyfélkörének feltérképezése során még aznap nyolc fogyasztót, valamint egy kábítószer-terjesztőt sikerült előállítani.

A monori és a ceglédi nyomozók, valamint a Pest megyei felderítők további kutatásokat tartottak más maglódi, illetve gyömrői, monori helyszíneken is. Fehér port, kábítószergyanús növényi törmeléket, a kábítószer őrléséhez, méréséhez és csomagolásához szükséges kellékeket találtak és foglaltak le.

Mihádák Zoltán / MTI

Az összes előállítottnál a gyorsteszt THC származékokra pozitív értéket mutatott. A monori rendőrök a terjesztők ügyfélkörébe tartozó, szabadlábon védekező nyolc fogyasztóval szemben kábítószer birtoklás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az ügyben két férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Az elsőként elfogott N. Szabolcs tagadta, hogy droggal kereskedett volna, társa, a 37 éves monori S. Szabolcs pedig csak részben ismerte el felelősségét.

A szabadlábon védekező 37 éves férfi valamint az őrizetbe vett 27 éves maglódi N. Szabolcs ellen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult eljárás, utóbbinak kezdeményezték letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!