Már az előkészítő ülésen ítéletet hozott a Budapest Környéki Törvényszék annak a 87 éves Sz. Tamásnak az ügyében, aki egy évvel ezelőtt megölte az élettársa lányát Fóton, mert azt hitte, hogy a nő pénzt vesz le a bankszámlájáról.


A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyalás jogáról is. A bíróság elfogadta a nyilatkozatát és 10 év börtönre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit. Sz. Tamás és védője is tudomásul vette az ítéletet, míg az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére.

A családon belül konfliktus volt, mert a terhelt úgy vélte, hogy a párja lánya és a számláját vezető bank is pénzt vettek el tőle. Bár a nő kérte, hogy menjenek el a pénzintézethez és kérjék el a bizonyító erejű kamerafelvételeket, ez végül nem történt meg. Egy héttel a bűncselekményt megelőzően Sz. Tamás életveszélyesen megfenyegette a későbbi áldozatát, ezt azonban az asszony nem vette komolyan, mert csak az idős férfi szellemi leépülésének tulajdonította.

Az ominózus nap a nő meglátogatta az anyjáékat, Sz. Tamás ekkor ismét számon kérte a nőt, mert szerinte az elvette a nyugdíját. Az idős férfi ekkor magához vett egy 14 centiméter pengehosszúságú kést és ismét számon kérte rajta a pénzének eltűnését, majd egy "Dögölj meg" - felkiáltással kétszer is megvágta késsel a nő nyakát.

Mivel a nő nyaka erősen vérezni kezdett, elmenekült a lakásból, de a férfi követte őt az utcára is. A szabadba kiérve a nő erejét veszítve a földre rogyott. A férfi azonban utolérte és mellkason szúrta. Bár a megkéselt nő vérzését a segítségére siető édesanyja, járókelők és szomszédok is próbálták csillapítani, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. A bíróság tíz év börtönre ítélte Sz. Tamást, és továbbra is fenntartotta a letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!