Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő

- mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán.

Palkovics László a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban tartott ünnepségen kiemelte, a magyar tanulók sorra hozzák el a hazai és nemzetközi szakmai versenyek fődíjait, ami igazolja, hogy nemzetközi színtéren is elismert a magyar képzés.

Palkovics László szerint a rendszer figyel a felsőoktatásba továbblépőkre is, 2020-tól a szakgimnáziumok négy plusz egy éves képzési struktúráját a technikumok ötéves képzése váltja fel, ahonnan a diákok gyakorlati tapasztalatokkal léphetnek munkába, illetve a továbbtanulás esetén közvetlenül a szakirányú felsőfokú képzésbe.

Emellett a szakközépiskolákat hároméves szakképző iskolákká alakítják át, ahol a gyakorlati tapasztalatot az utolsó két év duális képzése biztosítja, a részszakképzést nyújtó műhelyiskolák alapítása pedig azoknak a fiataloknak lesz kedvező lehetőség, akik nem tudják elvégezni az általános iskolát, vagy a hagyományos oktatási környezetben nem tudnak megfelelően teljesíteni - tette hozzá.

Újabb államosításra készül a kormány az oktatásban

Újabb totális átalakítás előtt áll a szakképzés: kevesebb OKJ-s képzés közül lehet majd választani, a vizsgaszervezés pedig állami irányítás alá kerül.

Utóbbiról szólva a tárcavezető megjegyezte, bár a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok száma tavaly a szakkgimnáziumokban közel harmadával, a szakközépiskolában még ennél is nagyobb mértékben csökkent, de további cél az iskolát végzettség nélkül elhagyók számának 12-ról 10 százalék alá csökkentése lesz.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Balázs Attila)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!