Tíz év fegyházra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolt tiszakécskei nőt, aki rágyújtotta az exére és annak új párjára a házat.

A 44 éve nő tíz évig élt élettársi viszonyban a sértett férfivel a közös tulajdonukban lévő családi házban. A kapcsolatuk nyolc évvel ezelőtt megszakadt, a nő ezt követően külföldön dolgozott prostituáltként, és időnként kábítószert is fogyasztott. Amikor 219 júliusában hazatért, akkor a férfi már egy másik nővel élt élettársi kapcsolatban.

Az ex és az új párja ideiglenesen befogadta a nőt az otthonukba, de a nő mégis úgy érezte, hogy ki akarják semmizni, és el akarják venni a lakását. A terhelt kábító hatású anyagot fogyasztott a bűncselekmény előtti napokban, egyre zavartabbá vált, belső hangokat hallott, hangulatingadozásai voltak, s kialvatlanságra panaszkodott.

police.hu

Az ominózus napon azt hangoztatta, hogy mindenkin bosszút áll. A késő esti órákban papír zsebkendő darabokat égetett el, szellemek jelenlétét érezte, ezért levetette a szoba falán található tükröt is. Éjszaka a kisszobában és a nappaliban lévő függönyöket, valamint a nappaliban lévő ülő-fekvőbútort meggyújtotta, majd bement a rendőrségre, hogy bejelentse, hogy rá gyújtotta a házat az exáére és annak új párjára.

Három óra körül a házban lévő férfi arra ébredt, hogy tűz van, felébresztette a élettársát, akivel az utcára menekültek, de visszamentek, hogy kimentsék a prostituáltat is, mivel nem tudták, hogy a nő elhagyta az épületet. A tűzoltókat egy járókelő értesítette. A tűz következtében a ház lakhatatlanná vált. Mindkét áldozat nyolc napon belül gyógyuló égési sérüléseket szenvedett.

police.hu

Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az elkövető és a védő is fellebbezést jelentettek be, míg az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére. A fellebbezéseket a Szegedi Ítélőtábla bírálja el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!