A szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezetek úgy gondolják, hogy a javaslatok alkotmányellenesek és szembemennek az európai joggal is.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, Jámbor András a közösségi oldalán írt arról, hogy 22 órát vitáztak róla, most kevesebb mint egy nappal a bizottsági ülés előtt szinte teljesen átírták a sokat vitatott szociális törvényt. „65 oldalban módosították. 21 órával az ülés előtt” – tette hozzá.

A Civil Bázis a Facebookon írta meg, hogy számos civil szervezet tiltakozik a törvénymódosítás miatt. Mint írják:

"A jövő hét kedden tárgyalja a parlament a szociális törvény módosítását is tartalmazó T/1620-as számú salátatörvény-javaslatot. Tegnap a Törvényalkotási bizottság T1620/13 szám alatt nyújtott be hozzá módosító javaslatot.

A szociális törvényt érintő változások:

• Az állam a szociális biztonságot nyújtók sorában továbbra is utolsó helyre sorolná magát. Elsősorban az egyéneknek, majd a családoknak, utánuk az önkormányzatoknak vannak kötelezettségei, de az adóbevételekkel továbbra is az állam rendelkezik.

• A szociális juttatások megállapításához az öregségi nyugdíjminimum alkalmazása helyett bevezeti a szociális vetítési alap fogalmát, leválasztva a szociális segélyek összegét a nyugdíjminimumról.

• A nevelőszülői ellátmány mértékét méltatlanul szabja meg, mely a nevelőcsaládokat tovább sodorja az anyagi ellehetetlenülésbe.

De rendelkezik a fekvőbeteg szakellátás ápolási osztályain fekvő ellátottakról is, a szociális ágazat hatáskörébe utalja, az ellátás igénybevételét térítési díjfizetéshez köti, melyet az ellátott jövedelem és vagyonnyilatkozat alapján fizetne.

A bejegyzés szerint a szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezetek úgy gondolják, hogy

Úgy vélik, elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi komplex és elhúzódó válsághelyzetben, amikor egyre többen szorulnak segítségre, a kormány nem bővíti, hanem tovább szűkíti a szociálpolitika eddig is csekély eszköztárát, a szociális szakemberek segítői szerepét torzítja és magára hagyja saját állampolgárait.

A törvénymódosítás ellen közleményben és helyszíni akcióval is tiltakozni fognak. Ez utóbbiról hétfőn adnak bővebb információt.

A csatlakozók:

aHang

Akadályok nélkül csoport

Amnesty International Magyarország

Artemisszió Alapítvány

Autonómia Alapítvány

A Város Mindenkié

Civil Bázis

Civil Közoktatási Platform

Civil Kollégium Alapítvány

EJHA - Emberi Jogi Nevelők Hálózata

Emberség Erejével Alapítvány

Gyerekesély Közhasznú Egyesület

Habitat for Humanity Magyarország

Humán Platform

Jogriporter Alapítvány

Kiút Egyesület

Kontúr Egyesület

Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület

Levegő Munkacsoport

Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület

Nyugodt Szív A Lakhatásért közhasznú alapítvány

Önállóan Lakni- Közösségben Élni

Ökotárs Alapítvány

Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD)

Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete

Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME)

Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete

Szociális Szakmai Szövetség

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

Új Szemlélet Csoport

Utcajogász Egyesület

Utcáról Lakásba! Egyesület

Városkutatás Kft.

Az LMP hétfő 18 órára NEM a szociális törvény módosítására címmel tiltakozást hirdetett a Kossuth térre.

"Gyere el, és tiltakozzunk közösen, mondjuk nemet az embertelen módosításra november 21-én hétfőn 18 órától a Kossuth téren az Országzászló előtt. Az eseményen beszédet mond: Ungár Péter, az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese, szociálpolitikus és Jámbor András a Szikra országgyűlési képviselője" - írják a Facebookon meghirdetett eseményüknél.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!