• Tiborcz István ingatlanos cége, a BDPST Zrt. 2016-ban megszerezte a bodajki Hochburg-Lamberg villát. Aztán gyorsan tovább is adta, mielőtt a miniszterelnök veje kilépett volna a fényre valódi tulajdonosként.
  • A vevő Tiborcz István korábbi üzlettársa, Paár Attila cége volt, de a győri milliárdos is túladott a patinás épületen. Tőle 2018-ban az Excidit Befektetési Kft. vette meg, de messzire nem került ezzel a húzással, a cég ugyanis több szálon kötődik Paár Attilához.
  • A kastély felújítására közpénzt ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelyre komoly hatással van Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya, Tiborcz István felesége.
  • A kör bezárul: a kastélyfelújítást Paár Attila cége végzi el több mint 3 milliárd forintért.

Tiborcz István korábbi üzlettársának cége, a WHB Építő Zrt. több mint három milliárd forintért újítja fel, illetve alakít ki vadászati kiállítótermet a bodajki Hochburg-Lamberg-kastélyban - tudta meg a 24.hu. Mindezt úgy, hogy nemrég még a Paár Attila érdekeltségében álló WHB Vagyonkezelő Kft-é volt a kastély, előtte pedig Tiborcz cége szerezte meg. Nem véletlenül dobálták egymás között az ingatlant.

Orbán Viktor miniszterelnök veje az OLAF által vizsgált közvilágítási csalássorozat után nagy erőkkel fordult az ingatlanfejlesztés felé. Orbán Ráhel férje tavaly vállalta fel, hogy ő áll a mára milliárdos ingatlanportfolióval rendelkező BDPST Zrt. mögött, és a cég annyira pörög, hogy azóta már a Forbes legértékesebb vállalatai közé is bekerült. A kastélyt 2016 júniusában vette meg a BDPST Zrt., és rögvest be is apportálta a bodajki Hochburg-Lamberg-kastélyt az épületet körüli parkkal és sportteleppel egyetemben frissen alapított leányvállalatába, a BDJK-Real Estate Kft.-be.

Sosem kerül túl messzire

A rossz állapotban lévő, felújítandó Hochburg-Lamberg-kastélyt felszámolásból szerezte meg a BDPST Zrt. 29 millió forintért. Mindössze fél évvel később, 2016 decemberében azonban megvált a kastélyt tulajdonló BDJK Real Estate Kft.-től. Igaz, a patinás épületegyüttes nem került nagyon messzire a miniszterelnök vejétől, a vevő a a West Hungária Bau (WHB) építőipari céghez hasonlóan Paár Attila, a Tiborcz István mellett több széles körben is ismert ügyletben feltűnő üzletember tulajdonában lévő WHB Vagyonkezelő Zrt. lett.

Paár Attila sem ült sokáig a vállalkozáson, de a kastély ezúttal sem került ismeretlen kezekbe: 2018 októberében az Excidit Befektetési Kft. lett a tulajdonos. Paár jó ütemérzékkel adta el a céget,

hiszen így a WHB tudott pályázni a BDJK Real Estate által kiírt 3 milliárd forintos munkára. Azaz a WHB-cégcsoport tulajdonosból máris milliárdos munkával megbízott szereplővé vált.

Az Exciditről ugyan kevesebbet hallani, mint a BDPST-ről vagy a WHB-ről, de a NER haszonélvezője, Paár Attila érdekköréhez sorolható. Az Excidit annak a Fertődi Építő és Szolgáltató (FÉSZ) Zrt.-nek fő tulajdonosa, amely Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV Zrt.-vel közösen 18,8 milliárd forintért építi fel a Magyar Zene Házát, milliárdokért dolgozott a Kaposvár Arénán és a versenyuszodán és amelynek biatorbágyi fióktelepe éppen a WHB Vagyonkezelő Kft. székhelyére van bejegyezve. (Az Excidit fő tulajdonosa sokáig a Paár Attilával szövevényes üzleti kapcsolatban álló, luxemburgi lakhelyű Kacsóh Gábor volt, jelenleg azonban egy korábbi kisebbségi tulajdonos, a FÉSZ Zrt. vezetője, Khaut András kezében összpontosul a vállalkozás. Khaut ás Paár áprilisban együtt tette le a siófoki uszoda alapkövét: a FÉSZ Zrt. és a WHB közösen kivitelezi az épületet.)

Nagyon leegyszerűsítve úgy tűnik, hogy a kastélyt, illetve azt azt tulajdonló céget egy Tiborcz István körül kibontakozó céghálóban tologatták úgy, hogy a közpénzes segítség végül a körön belül maradjon.

Merthogy a kastélyba - illetve Paár Attila cégéhez - folyik majd a közpénz. A BDJK Real Estate Kft. idén szeptember 4-én hirdetett közbeszerzési pályázatot, a feladat vadászati kiállítótér létrehozása és a kastély környezetének rehabilitációja volt. A kiírásból is jól látható, hogy hatalmas megbízásról van szó, a jelentkezésre azonban alig egy hónapot adtak.

A megbízásra egyetlen ajánlat érkezett: a WHB-é. Így az a helyzet állt elő, hogy 3 milliárd 89 millió forintos megbízást egy olyan cég vitte el, amelynek székhelye ugyanott van, mint a kiíró tulajdonosának fióktelepe. Röviden: minimum szomszédok. Ráadásul az Excidit Paár Attila WHB Vagyonkezelőjétől vette meg a céget, aminek közbeszerzését Paár Attila WHB-ja nyerte el.

Az, hogy közbeszerzést kellett kiírni, azt jelenti, hogy kastély felújítása részben vagy egészben közpénzből történik. Szerettük volna megtudni a BDJK Real Estate Kft.-től, hogy milyen konstrukcióban, mikor és mennyi közpénzhez jutottak, de levelünkre cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak. Ahogyan a cég vezetője, Khaut András sem, aki telefonon mindössze annyit közölt:

Ön mindent lát, amit látnia kell.

Hernádiéknál is ez a minta

Nem egyedülálló a közpénzek feletti baráti összefogás, hasonlóan üzletel Hernádi Zsolt MOL-vezér és az Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István cége, a Market Zrt. is. Hernádi érdekeltsége, a Solva Property Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. szintén a Kisfaludy 2030 Nonprofit Zrt.-től kapott hatalmas állami segítséget, hogy esztergomi szállodáját, a Mária Valéria Hotelt befejezze. A 6 milliárd 742 millió forintos munkát a már említett Market Zrt. kapta meg úgy, hogy Hernádinak és Garancsinak még közös cége is van: az A8 Palace Hotel Zrt.-t Csányi Sándorral közösen tulajdonolják.

Mivel a BDJK úgynevezett feltételes közbeszerzési eljárást indított, annyi a projekt dokumentációjából is látszik, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökséghez a Kisfaludy Program keretében pályáztak. Meg is jegyzik, hogy a szerződés hatályba lépésének feltétele a pozitív elbírálás után a támogatói okirat kiállítása, illetve hogy a támogatás intenzitása 45 százalék, tehát 1 milliárd 388 millió forint. (Ráadásul a kastélyokat üzemeltető cégek komoly adókedvezményt kapnak, ha felújítanak egy műemléki védettség alatt álló kastélyt, mint például a bodajki.)

A Közbeszerzési Hatóság honlapján az október 29-én aláírt szerződést hatályosként tüntetik fel, így nagyon úgy tűnik, hogy sikerrel jártak.

A kontraktus szerint a vadászati tér kialakítására, az épület felújítására és a környező területek rehabilitációjára Paár Attiláék 14 hónapot kaptak, ami azt jelenti, hogy a kastély 2020 végére vagy 2021 elejére készülhet el. Épp ekkor, 2021-ben Magyarország vadászati világkiállítást rendez, amelynek költségvetése meghaladhatja az 50 milliárd forintot. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint ez az egyik pillére annak a célkitűzésnek, hogy az ország ismét vadászati nagyhatalom legyen.

Ötvenmilliárdnál többe fájhat Semjén álma

Megmutatni sem merte a vadászati világkiállítás költségvetését a pénzügyminiszternek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!