Értetlenség és kapkodás kíséri a Semmelweis Egyetem klinikáinak hónapokkal csúszó költöztetését, de az biztos, hogy egy szereplőnek megéri a felfordulás: a budai Kútvölgyi Klinikai Tömb fokozatos áthelyezéséhez szükséges pesti épületek felújítását és bővítését a Fertődi Építő és Szolgáltató (FÉSZ) Zrt. végzi 2,2 milliárd forintért, alvállalkozónak pedig a Paár Attilán keresztül Tiborcz István köréhez sorolt West Hungária Bau Kft.-t kérték fel - derül a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentumokból. Valójában mindkét cég a Tiborcz-körhöz sorolható, ráadásul két régi ismerősről van szó.

2018 októberében jelentette be a kormány, hogy 9 milliárd forintos kerettel elindítja az Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő létrehozását, ami a gyakorlatban a Szent János kórház és a közeli, lerobbant állapotú Kútvölgyi Klinikai Tömb átalakítását és felújítását jelenti. A terv az volt, hogy 2019. december 31-éig az érintett osztályokat - tehát a Kútvölgyi épületeiben lévő minden osztályt és rendelést, illetve a János kórház egyik épületében működő Pulmonológiai Klinikát - Pestre, az egyetem szétszórva fekvő klinikáira költöztetik addig, míg az átalakítás be nem fejeződik. Ehhez értelemszerűen gondoskodni kellett arról, hogy a költözés előtt a befogadó épületek (a Szent Rókus Kórház, illetve a Semmelweis Egyetem Külső és Belső Klinikai Tömbje) megfelelő állapotba kerüljenek. Mindezt sietősen, ugyanis 2018 decemberében kormányhatározatban rögzítették, hogy a Kútvölgyinek - ahol a 261 ágyon kívül több kutatólabor és és gyógyszertár is működik - 2019 utolsó napjáig költöznie kell. A tervezésre, a közbeszerzési eljárásra, a kivitelezésre és a költözésre így egy év maradt.

A Hvg.hu-nak már 2019 márciusában arról beszéltek a kórház szakdolgozói, hogy teljes a bizonytalanság és a János kórház felújítására szánt 9 milliárd forintos keret is szerénynek tűnik. Májusban újabb jel mutatott arra, hogy a költözéssel nincs minden rendben: a Magyar Orvosi Kamara (MOK) budapesti szervezete levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kásler Miklós szakminiszterhez, hogy függesszék fel a Kútvölgyi tömb kiürítését, amíg nem találnak megfelelő, jól felszerelt helyszíneket az elköltöztetett osztályoknak. A MOK területi szervezete azt szerette volna elérni a kormánynál, hogy először az új központot alakítsák ki, és csak utána költöztessék el az osztályokat, immár korszerű körülmények közé, ne az ideiglenes szétszórás taktikáját kövessék. Nem jártak sikerrel, nyárra pedig tovább fokozódott a bizonytalanság a Kútvölgyiben. A Hvg.hu-nak több forrás is arról panaszkodott, hogy a koncepció értelmetlen: milliárdokat dobnak ki ideiglenes megoldásokra, ráadásul összeszokott orvoscsapatokat szakítanak szét.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a pesti épületek felújítása, kibővítése nem egy kézbe került: egyes befogadó egységeket a Semmelweis Egyetem újíttatott fel, másokat a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt., amely a már említett, a Tiborcz-kör győzelmével végződő közbeszerzési eljárásban keresett kivitelezőt.

Miért állítjuk, hogy Tiborcz köréről van szó?

Tavaly mutattuk be, hogyan került Tiborcz István cégétől Tiborcz üzlettársának, Paár Attilának a cégéhez, majd egy ahhoz kapcsolható vállalkozáshoz a bodajki Hochburg-Lamberg kastély úgy, hogy az 1,3 milliárd forint közpénzzel és adókedvezménnyel támogatott munka is köreikben maradt. A kastély körüli adás-vételi keringő szereplői jelennek meg a mostani megbízásban is.

A minden részmunkánál alvállalkozóként résztvevő West Hungária Bau Kft. Paár Attila cége. Paár Tiborcz István üzlettársaként lett ismert: WHB Befektetési Kft. nevű érdekeltsége vette meg Orbán vejének az Elios Zrt.-ben lévő részesedését miután kiderült, hogy a cég 2010 és 2015 között 19 közvilágítási közbeszerzést nyert el gyanús körülmények között.

A FÉSZ Zrt. nem csak üzletileg, helyileg is kapcsolódik a WHB-csoporthoz: biatorbágyi fióktelepe a WHB Vagyonkezelő Kft. székhelyére van bejegyezve, korábbi tulajdonosa a Paár Attilával üzleti kapcsolatban álló Kacsóh Gábor volt. A FÉSZ NER-en belüli presztízsét mutatja az is, hogy több megbízást Mészáros Lőrinc érdekeltségeivel együtt nyertek el.

A Semmelweis Egyetem egy huszárvágással oldotta meg a feladatot: a kormánytól kapott pénz egy részéből az intézmény megemelte egy korábban megkötött építési keretszerződés értékét és az egyetem több részfeladatot ebből végeztetett el.

  • Így tudott a többi egységnél szűkösebb határidőt betartva, június 30-áig kiköltözni a János kórházban lévő telephelyéről a Pulmonológiai Klinika, amely ma már a Semmelweis Egyetem Tömő utcai épületében várja a betegeket.
  • Szintén az egyetem bonyolította az eredetileg a Kútvölgyi tömbben működő Családorvosi Tanészék költözéséhez szükséges munkálatokat, az egység december 31-ei határidővel át is költözött a Szent Rókus Kórházba.

Van egy kis gond a dátumokkal

A Kútvölgyiben működő további osztályok sorsa azonban a BMSK Zrt. kezébe került. Bár a korábbi nyilatkozatok alapján teljesen egyértelmű volt, hogy néhány hónap alatt nem lehet olyan állapotba hozni a Semmelweis Egyetem pesti klinikáit, hogy a Kútvölgyi kapacitásait befogadhassák, az állami cég éppen a nagy sietségre hivatkozva, gyorsított eljárásban keresett vállalkozót a kivitelezési munkákra. Ez egy olyan, gondos előkészítést és tervezést igénylő feladatnál, mint egy csaknem komplett kórház több helyszínre történő átköltöztetése, minimum furcsa. Az eljárást azonban senki sem kérdőjelezte meg, így tavaly szeptemberben a BMSK és a FÉSZ Zrt. aláírta a keretszerződést, ekkor - négy hónappal a költözés végső határideje előtt - azonban a munka még nem kezdődhetett el, hiszen először telephelyenként, azaz minden befogadó épületnél külön-külön le kellett folytatni az egyedi megrendelésekre vonatkozó versenyeztetési eljárást. Ennek eredményét táblázatban foglaltuk össze:

Papírforma szerint, december 12-én meg is érkezett a hír, hogy - a könnyített közbeszerzés ellenére - az év végi határidőre nem tudják a Kútvölgyi tömb minden klinikáját elköltöztetni, így egyelőre az épületben marad

  • a III. számú Belgyógyászati Klinika és a hozzá kapcsolódó intenzív és labordiagnosztikai háttér,
  • a telephelyhez tartozó gyógyszertár
  • és a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika.

A megadott határidőre viszont költözik a a II. számú Sebészeti Klinika, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika egy része és a már említett Családorvosi Tanszék. Ekkor azonban a tájékoztatásból kimaradt egy fontos elem: nem csak arról volt szó, hogy egyes munkálatok késnek. Valójában azok el sem kezdődhettek, hiszen az egyes megbízásokra vonatkozó egyedi szerződéseket, tehát a konkrét megrendeléseket a BMSK ekkor még alá sem írta a FÉSZ Zrt.-vel, azokat ugyanis december 20-án, illetve 31-én szignózták.

Itt is van azonban egy ellentmondás: a Semmelweis Egyetem kérdésünkre megerősítette, hogy a II. sz. Sebészeti Klinika, illetve az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika befogadásához szükséges infrastrukturális fejlesztési feladatokat, tehát az egyetem Külső Klinikai Tömbjének átalakítását a FÉSZ Zrt. látta el. A BMSK Zrt. viszont szintén megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a FÉSZ Zrt. csak december 20-án kezdte el a munkavégzést a telephelyeken. Nem világos, hogyan költözhetett be több osztály is a Külső Klinikai Tömbbe december elejére, amikor a FÉSZ elvileg csak december 20-án fogott hozzá az átalakítási munkákhoz?

A még a Kútvölgyi tömbben dolgozó forrásinktól és a területre rálátó vezetőtől is próbáltuk megtudni, mikorra várható a többi osztály költözése, azonban egyikük sem tudott még csak közelítő időpontot sem mondani. Egy orvos úgy fogalmazott:

Örülünk, hogy nem kellett mennünk, a többiről pedig nem beszélünk. Még csak folyosói pletykákról sem hallottam. Annyit lehet tudni, hogy már dolgoznak a pesti oldalon, a többit nem kötik az orrunkra.

Ahogyan arról sincsen hír, mikorra készülhet el a tragikus állapotban lévő János Kórház, illetve a XII. kerületi szakrendelések befogadására szánt Kútvölgyi Tömb, azaz a megújult koncepcióval, új eszközparkkal és kevesebb ággyal dolgozó Észak-Közép-Budát kiszolgáló súlyponti kórház. Ami a 2015-ös, helyi reményekhez képest még így is szerény siker lenne, hiszen néhány éve még Láng Zsolt és Pokorni Zoltán II. és XII. kerületi fideszes polgármester elsőként írta alá azt a petíciót, amelyben azt szorgalmazták, hogy a Szent János Kórház területén vagy annak közvetlen közelében épüljön fel a kormány által évek óta ígért új fővárosi szuperkórház.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!