Az elmúlt években Robbie Williams és az Imagine Dragons előzenekaraként is fellépő The Biebers új dala, a Későn érkezem a zenekar készülő harmadik nagylemezének második előfutára, aminek Bánki Beni által jegyzett dalszövegét ezúttal nem csak Puskás Peti és Ekanem Bálint adja elő, társult ugyanis melléjük a billentyűk mellett álló Puskás Dani is.


Egyáltalán nem terveztem, hogy ilyen módon is kilépek a reflektorfénybe, abszolút spontán döntés volt. Nagyon könnyen tudtam azonosulni a szöveggel és amikor felénekeltem a demót, olyan pozitív visszajelzéseket kaptam a tagoktól, hogy a dal végleges verziójából se vágtak ki

- mondta erről Dani és rögtön hozzátette: azért még mindig zavarban van, hogy ezúttal énekesként tűnik fel.

"Dani a zenekar egyik alapítója, zeneszerzője, producere szerintem ebben a számban teljesedik ki igazán, és mindhárman éppen azt a részt énekeljük, ami a legjobban áll nekünk" - hangsúlyozta Ekanem Bálint.

Véleményéhez Puskás Peti is csatlakozott:

Az elmúlt időszak egyébként is az új szerepekről szólt: én férj lettem, ráadásul Dani állt mellettem tanúként a nagy napon. Már ezzel is kilépett egy kicsit a komfortzónájából, most pedig énekesként is megmutatja magát. Mi jöhet még?

A The Biebersnek nem titkolt célja, hogy új korszakot nyissanak az együttes életében, így egy frissebb, újabb megvalósításra törekedtek. Megvannak még benne azok az elemek, amelyek a '80-as évekre emlékeztetnek, de már sokkal inkább elektronikus zenei vonalon mozog - mondta el Dani. Az együttes pedig nemcsak zeneileg nyitott új fejezetet, de a budapesti éjszaka legszebb pontjain játszódó klippel is, hiszen régóta terveztek már egy olyan videót, ami nem csak egy image klip, hanem főként egy történetet mesél el.

Négy napon keresztül forgattuk a kisfilmet Büki Balázs rendezésében, az eredmény pedig túlszárnyalta minden elképzelésünket

- jelentette ki a frontember a filmről, amiben egy egyoldalú szerelmet mutatnak be a viszonzásra vágyó fél oldaláról.

A klip először a 24.hu-n látható:

A hét tagú zenekar jelenleg nagy koncertre készül: október 9-én a budapesti Akvárium Klubban lépnek majd fel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!