Kőszeg Ferenc, az irodalmár, könyvkiadó és lapszerkesztő, nagy műveltségű budapesti polgár és szellemes társasági ember mindenképpen megérdemelné a széles körű érdeklődést, elismerést és méltatást. De ez a békés és ironikus-szkeptikus természetű, belátó és megértő, elnéző és türelmes férfiú az alkatával oly ellentétes durva diktatúrákban volt kénytelen élni.
Senkit nem predesztinált az alkata és jelleme kevésbé a szabadsághős patetikus szerepére, mint Kőszeget.
De hát jellemző volt a grandiózus és borzalmas huszadik századra, hogy kiakolbólította az embereket a természetes állapotukból és habitusukból: bohémekből bürokraták lettek, lírai álmodozókból hóhérok, szerény kispolgárokból a forradalmak vértanúi, jól nevelt háziasszonyokból halálos fúriák.
Kőszeg Ferenc azonban megtalálta az alkatához nem illő kellékek között a humanista polgár hagyományához leginkább illő területet: az emberi jogok területét, amelyben - mindenekelőtt a mindenkori állammal szemben (ám sokszor az elnyomáshoz vonzódó közvéleménnyel szemben is) - a gyöngéket kell és lehet védeni az erősek erőszaka ellen. Kőszeg 1989 előtt és 1989 után is ezt a legnemesebb szerepet játszotta a régi demokratikus ellenzékben, az illegális (majd a legális) Beszélő folyóirat szerkesztőjeként, a Magyar Helsinki Bizottság (sokáig éljen!) alapítójaként és vezetőjeként, elsőrangú országgyűlési képviselőként (SZDSZ) - e minőségében a rendőrségi és más hatósági visszaélések és a represszív-autoritárius jogszabályok ostora volt.
Közéleti pályája makulátlan és következetes. Hibái - hiszen azok is akadnak - a polgári szabadelvűség hibái, nem elvszegésből, következetlenségből vagy megalkuvásból származnak. Mert ez a toleráns és önbírálatra (irányzata és csoportja fölötti kritikára is), önkorrekcióra hajlamos, kételkedő ember a legelvszerűbbek közé tartozik az e tekintetben nem túlságosan csillogó magyarországi közéletben.
Az általa is megteremtett hagyományt bátor jogvédők új nemzedéke követi és folytatja, ami Kőszeg egyik legnagyobb és legbiztatóbb sikere.
A humanista polgárhoz voltaképpen illik az ironikus-mosolygós öregkor (a mindig zakós-nyakkendős Kőszeg már 40 éves korában is ilyen volt, akkor kicsit koravén, ma örökifjú), és mindannyiunknak - nemcsak tisztelőinek és szeretteinek - érdekünkben áll, hogy folytassa érdemdús munkálkodását bis hundert und zwanzig.
Isten még sokáig éltesse a köztársasági patriótát, a sínylődő nép barátját, Kőszeg Ferencet!
Kiemelt kép:Szigetváry Zsolt/MTI
