Donald Trump a választások előtt mindenhol ott volt: kampánykörútjának keretében számos államban megfordult, gyűléseken beszélt, folyamatosan interjúkat adott, és gyakorlatilag éjjel-nappal látható volt a televízióban.

Ennek ellenére, két héttel azután, hogy vereséget szenvedett, Trump gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosságból. Már nem tart sajtótájékoztatókat, sőt már a konzervatív médiának sem nyilatkozik – számolt be róla a Guardian és a BBC.

Kritikusai szerint, amit a leköszönő amerikai elnök jelenleg csinál, az nem más, mint "monumentális duzzogás". Ez annak a bizonyítéka, hogy kezdi felismerni hatalmának elvesztését.

Véleményük szerint,

Trump a befelé fordulásával teljesen kibújik elnöki felelősségei alól, pedig komoly problémákkal kellene szembenéznie. Főleg most, hogy a koronavírus-járvány új csúcsra emelkedett, és naponta több mint 160 ezer amerikait fertőz meg.

hirdetés

Biden győzelme óta Trump kevés életjelet adott magáról: részt vett néhány nyilvános rendezvényen a Fehér Házban és egy katonai temetőben, hétvégi kirándulásokat tett virginiai golfpályájára. Emellett Twitter-bejegyzések záporát zúdította követőire, melyekben sérelmeit sugározza és alaptalan összeesküvés-elméleteket gyárt arról, hogy a választást elcsalták.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés