„Tévedés, hogy egy hangos kisebbség próbálja a saját akaratát erőltetni a többségre”

A közleményben, amelyben a Momentum EP-listáját bejelentették, hangsúlyozták, hogy két nő áll az első két helyen. A decemberi tüntetések is azt mutatják, mintha elkezdődött volna valamilyen tudatos törekvés a politikai férfiuralom megtörésére. Ez volt a fő szempont a lista összeállításakor?

Cseh Katalin: Nem. Azt akartuk hangsúlyozni, hogy a Fidesszel ellentétben nálunk nem csak egyféle embernek van helye. A listánkon sokféle ember szerepel: én az egészségügyből jöttem, Donáth Anna szociológus, a harmadik helyen álló Nemes Balázs közgazdász. Nem csak pocakos ötveneseket akartunk felmutatni, hanem jóval sokszínűbb közösséget.

Donáth Anna: Az már tudatos, hogy ezt ki is hangsúlyoztuk, mert igenis büszkék lehetünk arra, hogy a Momentum köreiben rengeteg képzett nő van, és nálunk teljesen mindegy, hogy valaki nő vagy férfi. Az pedig, hogy a különböző pártok közt leomlottak a falak, a női képviselők kezdeményezésének köszönhető, ezért is érezték fontosnak decemberben, hogy a nők együtt vonuljanak, és ők tartsanak beszédeket.

Orbán Viktor azzal magyarázta a nők hiányát a politikában, hogy nem bírnák a folyamatos karaktergyilkolást. Ezzel nem szembesülnek?

Cs. K.: Az állami pénzből finanszírozott média nemtől függetlenül olyan lejárató kampányt folytat mindenki ellen, aki szemben áll a hatalommal, ami mindenkinek nagyon nehéz lehet. De nem gondolom, hogy én ezt nehezebben bírnám, mint egy férfi.

Közben a Momentum is erőteljesebb hangot üt meg, például azzal, hogy kinyilvánítják: addig ütik a rendszert, amíg össze nem omlik. Egyre dühösebbek a tüntetések is, amelyeken a vonulásokat irányítják. Beszélhetünk a párt radikalizálódásáról?

D. A.: Ezt sokan kérdezik, de nem. A Momentum nem radikalizálódott, hanem aktivizálódott. Eddig is azt mondtuk, hogy ha kell, akkor téglánként ütjük ki a NER falát. Egyszerűen eljutottunk arra a pontra, hogy a dühnek, az elégedetlenségnek, a frusztrációnak hangot kell adni.

Ez a rendszer saját magának tenne jót, ha beismerné, hogy hazugság, hogy a magyarok kétharmada azt akarja, amit ők. Van a dühnek egy olyan szintje, ahonnan az emberek már nem fognak hátralépni.

Azzal szerintem semmi gond nincs, ha hangosak és dühösek vagyunk, a Momentum célja az, hogy felerősítse azoknak az embereknek a hangját, akik olyan kiszolgáltatottságban élnek, hogy nem lehetnek hangosak és dühösek.

Arra számított, hogy a politikai pályafutásának a rendőrségen töltött éjszaka is részévé válik?

D. A.: Sokan mondták, hogy a NER-ben az ember előbb-utóbb ott köt ki. Ha ellenzéki vagy, valószínűleg előbb, mintha kormánypárti. Önmagában nem azzal van gond, ha az ember valamiért a börtön közelébe kerül, az, hogy a véleményem kinyilvánítása nyolc óra elzárással jár, már önmagában nagyon súlyos. És én még a szerencsések közt voltam, hogy egy éjszakával megúsztam. Azt gondolom, hogy aki ma politikai pályára lép, annak fel kell készülnie arra, hogy karaktergyilkosság áldozata lesz, kikészítik a családját, és a szabadságát is korlátozzák órákra vagy napokra.

A kormánymédiában egymást érik a leleplezések arról, hogy a spontánnak tűnő demonstrációkat "titokban" előre egyeztette az ellenzék. Hogyan érinti önöket ennek a nyilvánosságra kerülése?

D. A.: Jelen voltam ezen a találkozón. A jelenlévők ötlete volt, hogy csináljunk egy közös fotót, amivel boldog újévet kívánunk azoknak, akik az ellenállás évére készülnek. Ennyire volt titkos: mi magunk tettük közzé. Egy ekkora tüntetéshez, ahol ennyi különböző résztvevő van - politikai pártok, civilek, szakszervezetek -, le kell ülni megbeszélni, hogy ki mit tud beletenni, és mi lesz a feladata. Az egész abszurditását jelzi, hogy ebből is lejárató kampányt próbálnak csinálni.

Valamiféle tudatosság mégis látszik a mögött, hogy meglepetésszerűbbé vált a tiltakozás. Kapnak ehhez segítséget valamilyen külső tanácsadótól? Például attól a Srđa Popovićtól, akinek bűnéül azt rója fel a kormánymédia, hogy részt mert venni a népirtással vádolt Slobodan Milošević megbuktatásában, és "ellenállás-szakértőként" járja a világot?

D. A.: Ő annyira titkos szakértője a tüntetéseknek, hogy írt egy remek könyvet, amiből bárki kiművelheti magát, hogy hogyan kell ellenállást szervezni. Szeretünk róla példát venni, de ellenállást alapvetően akkor lehet szervezni, ha az emberek felismerik, hogy kezükbe kell venni a sorsukat, ki kell menniük az utcára és meg kell találniuk azokat az eszközöket, amivel élni tudnak.

Cs. K.: Az pedig a rendszer végtelen cinizmusát jelzi, hogy a propagandacikkekben fel sem merül, hogy a tüntetések mögött nem a néhány szervező, hanem sok millió dühös ember áll. Őket az elmúlt nyolc évben kizsákmányolták, elvették tőlük a felemelkedés lehetőségét. Ezek az emberek elértek a falig, azt mondták: ne tovább - és nem azért, mert valaki mondta nekik, hogy ezt tegyék, hanem mert azt látták, hogy az életük zsákutca. Ez ennek a kormánynak köszönhető, amely nyolc éven keresztül korlátlan hatalommal bármit megtehetett volna értük, de csak ennyire futotta.

A kormány interpretációja meg az, hogy van egy jelentős támogatással bíró Fidesz-KDNP, amit a népakarat ellenében buktatna meg a nála kisebb támogatottságú ellenzék.

D. A.: Az a dolguk, hogy így állítsák be. A választási eredményt is szeretik úgy beállítani, mintha az ország kétharmada minden intézkedésükkel egyetértene. De ha a társadalom 83 százaléka elutasítja a rabszolgatörvényt, muszáj, hogy legyenek köztük kormánypárti szavazók is. És ha csak azt nézzük, hogy hány szavazatot szereztek az ellenzéki pártok összesen, alig van különbség a Fidesz eredményével szemben. Az egy dolog, hogy kétharmadra hivatkoznak, de hogy a választók fele nem ért velük egyet, az biztos. És ne feledkezzünk meg azokról, akik el se mentek szavazni.

Tévedés, hogy itt valami hangos kisebbség próbálja a saját akaratát erőltetni a többségre: ez fordítva van, a pár emberből álló kormányzat azt erőltet rá több millió emberre, amit csak akar.

Cs. K.: Vannak törvények és intézkedések, amelyekből az emberek többsége nem kér. Nekünk meg van öt pontunk, ezekről kell beszélni: arról, hogy mindenkinek közös ügye, hogy legyenek független bíróságok, csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez, hogy ne lopják el az EU-tól kapott pénzünket, legyen független a közmédia és ne kelljen rabszolgaként túlórázni, se a rendőröknek, se akár az egészségügyben, ahonnan én jöttem. Ezért tüntetnek az emberek.

A rendőrök túlórája a tüntetést biztosító rendőrök iránti gesztusként került az öt pont közé?

D. A.: Meghallottuk a személyes történeteket is. Például azon az éjszakán, amikor bevittek, beszélgettem velük. A saját bevallásuk szerint már 600 óra túlóra felett jártak abban az évben, ráadásul voltak, akiket úgy rendeltek fel Szombathelyről vagy Győrből, hogy reggel hétkor beálltak dolgozni, 11-kor elhozták őket Budapestre, hajnali 3-4-ig dolgoztak, majd hazavitték őket, reggel hétkor újra kellett kezdeniük, és napokig így ment. Igen, miattuk is tüntetünk.

Cs. K.: De ez nem csak üres gesztus. Ez a kormány azt mondja magáról, hogy rendpárti, de hogyan lehet rendet teremteni és fenntartani olyan rendőrökkel, akik a végtelenségig ki vannak szipolyozva? Ugyanígy, ha a 24 órás ügyelet után az orvost még beállítják egy műtétre, az nem csak neki rossz. Senki nem kívánná a gyerekének, hogy egy túlórázó orvos műtse, mindannyian veszélybe kerülhetünk, ha fontos döntéseket hozó embereket túlhajszolunk.

A Momentum cselekvő pártként folyamatosan jelen van a közbeszédben, külföldön is emlegetik, Fekete-Győr Andrást az év európai emberének jelölték, de nem sikerült ezt eddig mandátumra váltaniuk a rendes és időközi választásokon. Mi hiányzik ehhez?

D. A.: Azt azért ne felejtsük el, hogy a Momentum mennyire fiatal párt. Alig egy évünk volt az országgyűlési választás előtt arra, hogy alulról jövő mozgalmi szerveződésből országos politikai párttá váljunk. A vidéki tüntetések az első jelei annak, hogy ez kezd beérni. Engem inkább az lep meg, hogy sok párt és politikus miért csak a választásokra aktivizálja magát. A mi három százalékunk elképesztően nagy eredmény, bár nem jutottunk be, de 175 ezer ember szavazott úgy ránk, hogy mindenki csak a taktikai szavazásról beszélt. A mérések szerint a londoni magyar választók 20 százaléka a Momentumra szavazott. Folyamatosan aktívak vagyunk, de azt gondoljuk, hogy nem a médiának kell politizálnunk, hanem az embereknek. És nézzük meg az eredményt: nő a Momentum, már most 5 százalékra mérnek minket. Jön két választás, meglátjuk, meddig jutunk: szerintünk sokkal nagyobb eredményt fogunk elérni, mint amit most bárki gondol.

Cs. K.: Nem azért választottuk a cselekvő hozzáállást, mert szerintünk így lehet sok szavazatot szerezni, hanem mert azt éreztük, hogy valami hiányzik a társadalomból. Közösségek épültek ki a momentumos csoportok körül szerte az országban, kistelepüléseken is 10-15 ember összejár beszélgetni, kitakarítják a folyópartot, lefestik az óvoda kerítését - ez egy hosszú távú építkezés, ami nem csak százalékokban látszik majd meg. A közös felelősségvállalásért, a politika értelmezésén és a társadalom szerkezetén szeretnénk változtatni.

D. A.: A Momentum elsődleges célkitűzése az volt, hogy visszaadja a valódi jelentését a politizálásnak. Ez szerintünk nem más, mint a közéletről való gondolkodás, beszéd és cselekvés. Az összes helyi kis akciónk arról szól, hogy kezdjünk el gondolkodni a világról, ami bennünket körbevesz, kérdezzük meg, hogy a másikat mi zavarja: lehet, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal. Ebből lesz a politikai aktivizmus. Lehet, hogy ezt a munkát nem lehet mindig százalékokban mérni, és lehet, hogy nem fogunk bejutni a következő országgyűlési választáson, de nem pusztán azért csináljuk, hogy legyen egy frakciónk.

Azért még lovagolnék a százalékokon: ahhoz, hogy mindketten bekerüljenek az Európai Parlamentbe, minimum nyolc százalékra van szükség a Momentumnak. Várható májusig áttörés?

Cs. K.: Mi lenne az áttörés? Szerintem az, ha nem arról lenne most már szó, hogy melyik mérésen ki hogy szerepel, hanem hogy mit kínálunk. Mi most öt pontot kínálunk a társadalomnak, a rabszolgatörvény eltörlését, a kevesebb rendőri túlórát, az európai ügyészséget, a független közmédiát és a független bíróságokat. Szerintem akkor fognak az emberek ránk szavazni, ha azt látják, hogy attól jobb lehet az életük. Az az apátia, ami az elmúlt években jellemezte a közéletet, és főleg az EP-választásokat, ahol alig mentek el szavazni, azt is mutatta, hogy nem láttak alternatívát a választók. Mi ezt szeretnénk megváltoztatni, erről fog az EP-kampányunk is szólni.

D. A.: Minden választáson fontosnak érezzük, hogy a listánk összes helyén olyan ember szerepeljen, aki büszkén és hitelesen tudja képviselni a Momentum értékeit. Ebből kiindulva mindketten azt gondoljuk, hogy bármi is legyen az eredmény, büszkén végig fogjuk csinálni ezt a kampányt. Európa és az európaiság az identitásunk, a múltunk, jelenünk és a jövőnk szerves része. Ezért sem mindegy, hogy egy összetartó vagy egy széthúzó Európában folytatjuk. Nekünk az EP nem parkolópálya: mi a magyar embereket nem csak az EU-ban fogjuk képviselni, hanem itthon is.

A legtöbb képviselő elmegy Brüsszelbe és elfelejti képviselni azokat, akik megszavazták. Én viszont azt gondolom, hogy rengeteg munkánk lesz itthon.

Még egy éve sincs annak, hogy a Momentum azon vacillált, hogy akár az Európai Néppártba is belépne. Végül a Verhofstadt-féle liberális pártszövetségre (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) esett a választás, de ha ennyire különböző alternatívák voltak napirenden, mennyire értékelvű az elkötelezettségük az ALDE iránt?

D. A.: A Momentum azért hívja magát centrista pártnak, mert a tagság, és azok is, akiket képviselünk, sok dolgot különbözően lát, de vannak közös értékek. Az ALDE olyan pártcsalád az Európai Unióban, ami ilyen típusú pártokat tömörít. Megtalálhatók benne azok az újgenerációs pártok, amelyek mozgalmakból nőttek ki, és a problémákra keresnek megoldást, nem a XX. századi ideológiai síkok mentén tagolják magukat. Az ALDE megmutatja, milyen jól együtt tudnak működni azok az emberek, akiknek az alapértékei közösek - hisznek a jogállamiságban, a liberális demokráciában és az emberi jogokban.

Cs. K.: Az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber csak addig állította, hogy fontos a Fidesszel szembeni határok meghúzása, amíg a csúcsjelöltségért versenyzett. Az elmúlt időszakban viszont azt látjuk, hogy a Fidesz bármit elkövethet - a CEU elüldözése, a bíróságok függetlenségének felszámolása, a véleményszabadság korlátozása -, az Európai Néppártot a legkevésbé sem zavarja. Ilyenkor felmerül a kérdés: vajon a Néppártnak többet ér az a pár fideszes mandátum, mint kiállni az értékek és elvek mellett? Ezért nem gondolom,hogy a Momentumnak politikai otthona lehetne az EPP.

Cseh Katalinnak már a Momentum előtt volt kapcsolata az ALDE ifjúsági szárnyával, és tagja volt a Liberális Fiatalok Egyesületének. Mit jelent önnek a liberalizmus, és képviseli-e most is ezeket az értékeket?

Cs. K.: A liberalizmus számomra olyan értékek gyűjteménye, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk a párton belül és kívül is. Ugyanakkor nem gondolom, hogy egyetlen jelzővel le lehetne írni egy embernek a politikai hovatartozását, sem azt, hogy a Momentumban mindenki ugyanúgy gondolkodna, a konzervatív liberálisoktól a szociáldemokratákig elég sokszínű közösség vagyunk. Korábban is azért dolgoztam ezekben a szervezetekben, mert azt gondolom, hogy Magyarországnak elzárnia kell magát a külvilágtól, hanem erős és egységes Európa részévé kell tenni. Ha ezekben az értékekben egyetértünk, és elfogadjuk, hogy a Fidesz legyőzéséhez szövetségekre van szükségünk, akkor nem kérdés, hogy az ALDE szövetségesünk, mint korábban nekem az ifjúsági szárny is az volt. Hiszünk abban, hogy a szövetségek tesznek bennünket is erősebbé: Orbán legkeményebb ellenfeleivel dolgozhatunk közösen.

Orvosként, szülész-nőgyógyász rezidensként is dolgozott nemrég. Ezt a szakmát feladta?

Cs. K.: 2014-ben diplomáztam a Semmelweis Egyetemen, néhány héttel a második kétharmad után. Akkor Hollandiába költöztem, mert azt éreztem, hogy ez az ország olyan mélypontra ért, ami után itt nincs jövőm. De hazahúzott a szívem, hazaszeretetből jöttem vissza, és ezután kezdtem orvosként dolgozni itthon. Saját szememmel láttam azt, hogy a rendszer mennyire rosszul működik, mennyire ki vannak zsákmányolva a dolgozók, milyen körülmények között gyógyulnak a betegek, és azt éreztem, hogy ezt nem tudom szó nélkül hagyni. Borzasztóan tisztelek mindenkit, aki a rendszerben maradt és ott dolgozik, de én úgy éreztem, hogy sokkal többet tudok tenni, ha politikusként ki tudok mondani olyan dolgokat, amiket alkalmazottként nem lehetne.

Donáth Anna gyakornok volt az Európai Bizottságnál, és projektmenedzser a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületnél. Milyen tapasztalatokat szerzett az EP-képviselőséghez?

D. A.: Ez csak két dolog a sok közül, az elmúlt tíz évem szakmai tapasztalatának összességéből adódik, hogy azt gondolom, ebben a szerepben sokat fogok tudni tenni az országért. Hét évet éltem Hollandiában, tanulni mentem ki, azután kulturális és emberi jogi területen dolgoztam, még mielőtt az Európai Bizottságot megjártam volna. A nagy mérföldkő, amikor úgy éreztem, hogy muszáj hazamennem, a menekültválság volt, ugyanis ez a szakterületem. Amikor hazaköltöztem, a Menedékhez jelentkeztem dolgozni, és nagyon büszke vagyok az ott töltött másfél évemre. És volt az a pont, amikor a civileket már annyira vegzálták, hogy azt mondtam, muszáj ez ellen politikai síkon küzdeni, hogy hosszú távon visszatérhessek a szakmámhoz. A legfontosabb tanulság, hogy bár az Európai Unióban jó dolgok történnek, de nagyon lassú és bürokratikus úton, amiből egy átlag magyar ember szinte semmit nem lát. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy ezen változtassunk. Ott azért dolgoznak az emberek, hogy lehetővé tegyék a szabad munkaerő-áramlást, hogy külföldön tanulhassunk az Erasmusnak köszönhetően, vagy beutazhassuk nyáron Európát az Interraillel. Fizikailag és politikailag mégis olyan távol van, hogy fel sem merül bennünk, hogy ami Brüsszelben történik, az velünk történik, a mi életünkre van hatással. Erre a propaganda is rányomta a bélyegét: soha nem az Európai Unióról beszélnek, hanem Brüsszelről, mintha az valami elérhetetlen, távoli, védfalak mögött lévő titkos szövetkezet lenne, ami ellenünk dolgozik.

Az édesapja Donáth László evangélikus lelkész, aki sokáig MSZP-s képviselő volt, nagyapja pedig Donáth Ferenc, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja. Otthonról milyen értékeket hozott?

D. A.: Én egyáltalán nem terveztem, hogy politikai pályára lépek. Korábban kérdezték barátaim, ha ennyire fontos nekem, hogy kiálljak mások mellett és az elnyomottakért, akkor miért nem politizálok? Talán éppen azért, mert több generációs politikus családban nőttem fel, megtapasztaltam, mennyire meghatározza ez az egész család életét. A három generáció egészen máshogy látta, látja a világot, de más is a világ, amelyben ma politizálunk. Az otthonról hozott értékrendem alapja az emberi méltóság megkérdőjelezhetetlen tisztelete, a kiszolgáltatottak és elnyomottak segítése. De az is, hogy "állj ki amellett, amiben hiszel", és egyenes gerinccel tarts ki mellette - akármit vár el tőled a rendszer. Nagyapámat három különböző rezsim is bebörtönözte. Édesapámat alig egyévesen deportálták Snagovba. Később politikusként is a végletekig elment azért, amiben hitt, ha kellett, akár a frakciója ellenében szavazva. Azt tanultam, rajtunk áll, hogy korrumpálnak-e bennünket, és az is, hogy belemegyünk-e kétes ügyletekbe, amikor azt duruzsolják, hogy "egyszer esetleg majd elérheted, amit akarsz, de most engedj egy kicsit".

Látják értelmét az ellenzéki pártok közti összefogásnak az EP-választáson?

Cs. K.: Az elmúlt egy hónapban az egyik legjobb dolog az volt, hogy a pártok végre konkrét ügyekről beszéltek, és arról, hogy mit tudnak hozni az emberek életébe, sikerült felrázni a közbeszédet. Nem tartom jó ötletnek, hogy most megint elkezdjünk összefogásról, háttér-megállapodásokról beszélni, főleg egy olyan választás előtt, ahol nincs is erre szükség. Nincsenek egyéni választókörzetek, nem vesznek el szavazatok. Az a fontos, hogy a pártok alternatívát kínáljanak, és arról beszéljenek, hogy mit tudnak tenni, mert ha valami nagyon megöli a választók lelkesedését, az az, ha csak a különböző egyezkedésekről esik szó.

D. A.: Már a felvetést sem értem, pont amiatt, hogy

az európai parlamenti választáson teljesen arányos választási rendszer van, végre nem kell a választóknak befogni az orrukat!

Itthon van egy lehetetlen választási törvényünk, ami csapdahelyzetbe hozza az ellenzéki szavazókat: van, hogy olyan emberekre kell szavazniuk, akikkel semmilyen szinten nem tudnak ideológiailag és érzelmileg azonosulni, csak azért, mert a rendszert jobban utálják. Ez viszont májusban nincs, itt egy kérdést kell a választóknak eldönteni: hogy egy erős, összetartó, integratív Európát akarnak, vagy a széthúzó, kicsinyes, nacionalista, populista vonalat. Egy választáson az a jó, ha a pártok versenyeznek, az egészséges parlamenti élet úgy néz ki, hogy több párt van, amelyek vitáznak az ország sorsát érintő kérdésekről, törvényjavaslatokról. A Fidesz rengeteget tett azért, hogy megölje a politikai vitákat, de ebben az ellenzék nem lehet a segédje azzal, hogy akkor is összefogásról beszél, amikor nincs rá szükség. Nem önmagunkat kell feladnunk, hanem közös ügyek mentén kell együtt dolgoznunk. Ez történt decemberben, és ez történik a tüntetéshullám következő részeiben is: vannak fontos ügyek, van öt pont, amiben mindenki egyet tud érteni, e mentén mobilizálja mindenki a saját bázisát. Az EP-választás ugyanerről szól. Abban mindannyian egyetértünk, hogy Európa-pártiak vagyunk, de azért kicsit mindannyian máshogy látjuk Európa jövőjét, és ez így van jól, hiszen nincs két egyforma ember Magyarországon, és mindenki megérdemli, hogy képviseljék. Ez csak úgy lehetséges, ha mindenki a saját víziójával, saját Európa-képével áll rajtvonalhoz, és az emberek eldönthetik végre, hogy kikbe vetik a bizalmukat, és hatalmazzák fel képviseletükre.