A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy nyárlőrinci férfival szemben, aki a tanyájáról barackkal megpakolt autóval távozó tolvajt utolérte és úgy megverte, hogy életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.


A 43 éves nyárlőrinci férfi 10 hektáros külterületi ingatlanán őstermelőként gazdálkodik. Az éjszakai terménylopások miatt tavaly nyáron mozgásérzékelő vadkamerát szerelt fel, amely összeköttetésben állt a mobiltelefonjával és kép küldésével jelezte számára a területen való mozgást.

Az egyik tavaly nyári este kamerarendszer képet küldött egy gépkocsiról, amely barackkal teli ládákkal épp távozott a tanyáról. A férfi a polgárőrség egyidejű értesítése mellett azonnal kocsiba ült, hogy tetten érje a tolvajt. Az erdőn keresztülhaladó keskeny dűlőúton közelített a helyszínhez, amikor a vele szembejövő gépkocsiban felismerte a képen látott járművet.

A barackos ládákkal felpakolt járművet vezető sofőr a keskeny úton hátramenetbe kapcsolt és megpróbált elmenekülni, azonban egy villanyoszlopnak ütközött. Ekkor a lopáson felháborodott, jelentős erőfölényben lévő gazda az autóhoz rohant, dühében a lehúzott ablakon keresztül a sértett ruháját megragadta és jobb öklével több nagy erejű ütést mért a mellkasára.

A bántalmazás következtében a tolvaj öt bordája eltört és mellkasa bal oldalán légmell alakult ki, amely közvetlen életveszélyes sérülésnek minősül.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a büntetlen előéletű gazdára. A férfi szabadlábon védekezik, bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Fotó: Illusztráció/Thinkstock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!