Emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azzal a nővel szemben, aki késsel támadt volt élettársára a kisgyermekük előtt.


A vádirat szerint kizárólagosan az apa nevelte a korábban élettársi viszonyban álló pár gyermekét. A nő szülői felügyeleti joga szünetelt, de hétvégente láthatta a gyermeket. Tavaly júniusban a nő egy Szeged mellett élő ismerősénél volt a gyerekkel a láthatás alatt, és éjjel ittasan azzal hívogatta az exét, hogy eltűnik a kiskorúval.

Az apa ekkor közölte, hogy elhozza a gyermeket, és a rendőrséget is értesíti. A nő a beszélgetést követően felébresztette a gyereket, és a ház ablakán kimászva akart távozni, de a lakók megakadályozták. Röviddel ezután ért a helyszínre a férfi, akit a nő a karjában a közös gyermekükkel és kezében egy késsel megfenyegetett, hogy leszúrja, majd megpróbált elfutni.

Az apának sikerült az asszony kezéből kivenni a gyermekét, és őt védve, a karjaiban tartva hátat fordított a késsel támadó volt élettársának. A nő a férfit a védekezése ellenére nyaktájékon szúrta és a kezét is megsebesítette, miközben azzal fenyegette, hogy megöli. A támadó ezután a kést eldobva a házba menekült, az időközben kiérkező rendőrök onnan állították elő.

Az apa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, a súlyosabb vagy akár a halálos sérüléseket csak a védekezése hárította el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!