Társával együtt embercsempészés megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak ellenük.


Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával embercsempészként fogtak el Magyarországon - közölte a rendőrség.

A helyi körzeti megbízottak november 16-án akartak ellenőrizni a 76-os főúton, Sármellék közelében egy kisteherautót, de a sofőr a rendőröket meglátva továbbhajtott. A járművel egy földes útra kanyarodott, ahol megállt, majd elszaladt.

A hátrahagyott furgonban tíz illegális migránst találtak az egyenruhások, akik török állampolgárnak vallották magukat. Ellenük idegenrendészeti eljárás indult.

A 27 éves török sofőrt és 23 éves bűntársát - aki kísérőautóval vett részt a migránsok csempészésében - néhány nappal később fogták el a rendőrök Székesfehérvár közelében. A két férfi ellen embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a zalai rendőrök, a bíróság mindkettőjük letartóztatását elrendelte.

A fiatalabb gyanúsítottról az eljárás során kiderült, hogy a török hatóságok lőfegyver birtoklásáért, emberölésért, valamint fegyveres terrorszervezetben való részvételért adtak ki ellene elfogatóparancsot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!