Sokan vélik úgy, hogy a vidéki emberek barátságosabbak és segítőkészebbek, míg a nagyvárosok lakói gyanakvóak és zárkózottak. Hogy kiderítsék, ez valóban így van-e, a University College London munkatársai, Elena Zwirner és Nichola Raihani egy kísérletsorozatot folytattak az Egyesült Királyság kis- és nagyvárosaiban - írja a Phys.org.

A kutatók három tesztet dolgoztak ki, hogy felmérjék, mekkora eséllyel segítenek a lakosok az idegeneknek. Az elsőben azt figyelték meg, hogy az emberek feladnak-e egy elhagyott levelet, melyhez bizonyos esetekben még egy feladást kérő üzenetet is csatoltak. A másodikban a szakértők gyalogosok előtt dobtak el egy tárgyat (egy csomag kártyát), és azt vizsgálták, hogy azokat mekkora arányban szedik fel, illetve adják vissza. Az utolsóban azt elemezték, hogy a járművezetők mekkora arányban engedik át az úttesten a járókelőket.

Meglepő módon nem találtak különbséget a vidékiek és a nagyvárosiak segítőkészsége között.

Összességében az emberek 47 százaléka segített: az első kísérletben 55,1, a másodikban 32,7, a harmadikban pedig 31,1 százalék. A vizsgálatot 2014 és 2017 között folytatták, összesen 1367 kísérletet végeztek.

Kép: Marjai János / 24.hu

Zwirner és Raihani is kiemelték, hogy kutatásuknak megvannak a maga korlátai, a nemek közötti különbségeket például nem vizsgálták. Az adatok alapján ugyanakkor a tehetősebb környékeken az emberek segítőkészebbnek bizonyultak, mint a szegényebb településrészeken.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!