Aki rendszeresen jár vásárolni, már egy ideje azt tapasztalhatta, hogy az élelmiszerárak folyamatosan csak feljebb kúsznak. Hiába ugyanazok a termékek kerülnek a kosárba, a pénztárnál napról napra többet kell értük fizetni.

A Központi Statisztikai Hivatal (KHS) legutóbbi közleménye szerint júliusban 3,8 %-kal nőttek a fogyasztói árak a tavalyi évhez képest. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek, a szeszes italok, és a dohányáruk ára emelkedett a leginkább.

12 hónap alatt az élelmiszerek ára 7,8%-kal nőtt, ezen belül:

az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 17,1%-kal

A párizsi, a kolbász 16,1%-kal

hirdetés

A cukor 14,5%-kal

A szalámi, szárazkolbász és sonka 11,5%-kal

A tojás 8,9%-kal

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,3, ezen belül a dohányáruk (főként a termékkört érintő jövedékiadó-emelés miatt) 9,7%-kal drágultak.

1 hónap alatt, 2020. június és július között a fogyasztói árak átlagosan 1,1%-kal nőttek.

Ezalatt a 4 hét alatt az élelmiszerek ára 0,1%-kal emelkedett

A korábbi évek júliusában megszokott árcsökkenésük helyett, az idényáras élelmiszereken belül a friss hazai és déligyümölcsök 3,3%-kal drágultak.

A szezonalitástól eltérő árváltozást a kedvezőtlen időjárás miatti, a szokásosnál alacsonyabb kínálat okozta.

A nem idényáras élelmiszereken belül az étolaj 2,2, a tojás 1,9, a tej 1,3, a kenyér 1,0%-kal drágább.

A dohánytermékek jövedéki adója július 1-jétől emelkedett, ami a termékcsoport árának 1,4%-os növekedését eredményezte.

A szolgáltatások 1,4%-kal drágultak, ezen belül – a közterületi parkolás ingyenességének megszűnése hatására – az autópályadíj, illetve gépkocsikölcsönzés, parkolás díja 31,1, az üdülési szolgáltatásoké pedig 7,6%-kal magasabb lett.

A járműüzemanyagok az olajárak és a jövedéki adó emelkedésének hatására pedig 8,1%-kal többe kerültek júliusban 2020 júniusához viszonyítva.

Fél éven belül, január-júliusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 3,5%-kal nőttek.

Ezek a hivatalos statisztikai adatok, de ne okozzon senkinek se meglepetést, ha valahol egy boltban még többet kérnek el az árucikkekért, ahogy azon se lepődjön meg senki, ha valami most akciósan kerül annyiba, mint pár hónapja normál áron.


hirdetés