A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.
Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
Szeretek ajándékozni, ez nem is kérdés.
(Na, jó, ajándékot kapni is szeretek, de ez most ebben a témakörben irreleváns. Sajnos.) Mindig igyekszem úgy választani, hogy a megajándékozott érezze: fontos számomra a személye, a választás során az odafigyelésen, a ráhangolódáson volt a hangsúly, nem pedig azon, hogy minél előbb letudjam az ajándékozást.
Tény és való, hogy így hosszú napokat, sőt, akár heteket is eltöltök a tökéletes ajándék felkutatásával, de ha tényleg személyre szabott meglepetéssel szeretnék kedveskedni valakinek, akkor az bizony idő. Persze vannak instant megoldások is, például a bármire beváltható utalványok (hangsúlyozom: bármire, mert a tematikus ajándékkártyák már más megítélés alá esnek), amelyek iskolai, óvodai körökben nagyon népszerűek, számomra teljesen megmagyarázhatatlan oknál fogva. De biztos, hogy azt akarom: a megajándékozottnak akkor jussak eszébe, amikor épp két kiló krumplit pakol a bevásárlótáskájába az időspóroló, instant meglepetésemnek hála?!
A jó köszönőajándék legfőbb ismérve a személyesség. Szerintem.
Épp ezért nem értem, miért erőltetik oly sokan a környezetemben a bármire beváltható utalványokat az óvodai, iskolai ajándékozások során. Előttem egyszerűen nem áll meg az az érv, hogy akkor a megajándékozott azt vesz belőle magának, amit szeretne. Nem azt vesz, hanem a hétköznapi szükségleteit elégíti ki. Az pedig igencsak távol áll az ajándék/meglepetés fogalmától, hogy örömét leli abban, amit kap. Pedig az ajándékozás lényege pontosan az örömszerzés. Így egyszerűen. Örömszerzés. Vagy köszönet mindazért, amit az a bizonyos másik személy értünk és a szeretteinkért tesz. Egy jól kiválasztott, személyes meglepetéssel pedig legalább megcsillanthatjuk a gondoskodás szikráját, hogy tényleg fontos nekünk az a bizonyos ember.
Engem az is kifejezetten idegesít, amikor úgy érvelnek egyes szülőtársak az egyedi ajándék ellen, hogy azzal nem tudnak mit kezdeni a tanárok/óvónők. Tucatnyi ólomkristály váza porosodik a sarokban, a feliratos bögrék is gagyik… Egyetértek, de ki mondta, hogy nincsenek ennél kreatívabb ajándékok? És amúgy is kevés a fizetésük - hallom a további érveket (ami amúgy természetesen igaz) -, jól jön nekik egy vásárlási utalvány. Persze. Abszolút.
De tényleg senki nem érzi a személyes meglepetés ellen hadakozó szülők közül, hogy ez mennyire… mennyire megalázó lehet? Besegítünk egy kicsit a családi kasszába… nem baj, ugye? Hát, nem tudom… én kifutnék a világból.
Mondjuk lehet, hogy azért gondolom így, mert én a magánéletemben sem szeretek pénzt vagy azzal egyenértékű, személytelen, akármire beváltható utalványt ajándékozni, de kapni sem. Ufó vagyok? Lehet. De az is lehet, hogy mégsem. Nem az az igazi ajándék, ha azt adjuk a másiknak, amiből nekünk is kevés van ebben a rohanó világban? Az időnket például, amelyet a személyre szabott ajándék felkutatására és kiválasztására fordítunk.
Ex Libris, kép: Pagina Galéria
Hogy ne mondhasd, hogy csak a levegőbe beszélek, megkértem néhány óvónőt, általános iskolai és gimnáziumi tanárt, illetve tanárnőt: mondják el számukra melyek voltak a legkedvesebb ajándékok, amelyeket tanítványaiktól, illetve a szülői munkaközösségtől kaptak. (Talán nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy az ajándékok személyessége mindegyik válaszban ott szerepelt.)
"Nem-osztályfőnökként kapott ajándékok közül grafomán tanárként egy-egy szép gravírozott tollnak, vagy egy-egy jól eltalált könyvnek (pl. Márai Sándor) örültem, de a Libri ajándékkártyák is jó helyre kerültek.
Borisszaként pedig egy üveg minőségi bor sem esett rosszul és nem tartottam kommersznek, ha igényesen választott az osztály. (Ünnepi alkalmakkor, valahányszor felnyitottunk egy-egy ilyen üveget, megemlékeztem a kedves osztályról, így ők is részesei az otthoni ünneplésnek. Itt jegyzem meg, hogy én mindig odateszem a karácsonyfa alá a diákok vagy osztályok üdvözlőkártyáit is.)
Volt méhész nagypapával megáldott szülő, aki a fiaival éveken át, minden karácsonyra és pedagógusnapra küldött egy-egy üveg mézet, és ez tényleg nagyon szívmelengető volt. Hasonló volt, amikor az osztályfőnökkel együtt készítettek és palackoztak bodzaszörpöt a tanítványaim, és azt adták év végi köszönetként. Nálam az igényesség a kulcsszó, akár jól átgondolt választásról, akár kézzel készített ajándékról legyen szó."
B. L. gimnáziumi tanár, osztályfőnök
Gyerekrajzok kicsit másképp – kép: Eclectic Design
"Nagyon ritkán kapok konkrétan nekem szóló, személyes ajándékot. Ha igen, ezeket mindig megőrzöm.
Azt szoktam mondani a szülőknek, hogy ne vegyenek nekem semmit, azt, amit nekem szánnak, költsék a gyerekekre: a munkámat végzem (jól-rosszul), azért kapom a fizetésemet (annyit, amennyit...).
Ha valakik mégis ragaszkodnak az ajándékozáshoz, azt tudom javasolni: kérdezzék a gyerekeket, mit csinálunk a tanórákon, mivel játszunk, hogyan dolgozunk. Nekem ajándék például, ha megvesznek egy olyan társasjátékot, amellyel nemcsak otthon lehet játszani, hanem az iskolában is a tanórákon (pl. Lapot kérünk!), mert így a gyerekekkel azt és úgy tudom csinálni, ahogy és amit szeretnék.
A legjobb ajándék pedig az, amit a gyerekek készítenek: egy-egy rajz, mellé egy-egy mondat, ami eszükbe jut a velem töltött időről. Miután kicsikkel dolgozom, van úgy, hogy a szülő is nagyon kedvesen/meghatóan leírja az érzéseit. Ezeket a személyes, nekem szóló üzeneteket, amelyekből tanulni is lehet, elteszem egy dobozba. Volt olyan osztályom, ahol annyira együtt voltunk a gyerekekkel, hogy tudták, éppen mit hallgatok, mit olvasok, ismerték a kedvenc állataimat stb. Ebből született egy olyan könyv, amelyik a kedvelt állatomról szólt, az épp olvasott szobros könyv alapján bejártuk és megnéztük a kedvenc szobrászaim szobrait, és készült egy póló, amelyre a gyerekek saját kézzel rajzolták fel a grundot a Pál utcai fiúkból, sőt, a környéket is megfestették. Ezek az értékes dolgok, mert benne van az idő és a figyelem, a legtöbb, amit egymásnak adhatunk."
G. Á. általános iskolai tanítónő, osztályfőnök
"Minden ajándéknak örülök, amivel meglepnek a gyerekek és rajtuk keresztül a szülők. De a személyes meglepetésekhez nincs fogható.
Réges-régen történt, hogy színházbérletet kaptam a nagycsoportomtól. Akkoriban ez óriási ajándék volt. Csak így, bérlettulajdonosként jutottam be Gobbi Hilda – Csirkefej c. darabjára. Jegy már nem volt kapható. Így történt, hogy e személyes ajándéknak köszönhetően láttam a darabot, a szeretett művésznőt az utolsó előadásán.
Ez még így sok-sok év távlatából is megmelengeti a szívemet."
Cs. M. óvónő
Iparművész ékszerek, kép: Panyi Zsuzsi
"Milyen ajándéknak örülök? Ami személyes. Aminek utána kell járni, vagy más kollégáknál kell érdeklődni, vajon mi lehet a kedvencem, minek örülnék igazán. Kaptam már terítőt, kreatív könyvet, szakácskönyvet, fülbevalót. Kollégáimat is megkérdeztem: ők is a személyes meglepetésre esküsznek, pl. egy kosár házi finomság, egy hétvégi pihenés vagy egy jól kiválasztott ékszer stb. mindig sikert arathat."
B. N. óvónő
"Húsz évvel ezelőtt lettem először osztályfőnök egy alsó tagozatos osztályban. A húsz év alatt rengeteg személyes ajándékot kaptam a tanítványaimtól, illetve a szülőktől.
Az egyik legkedvesebb meglepetésem egy poszter volt, amelyen egy mondatot fejeztek be a gyerekek. 'Azért szeretem Á. nénit, mert...'.
Éreztem, hogy őszintén gondolják a gyerekek, s akkor még az is szerepelt a plakáton, hogy fiatal vagyok. A legemlékezetesebb ajándék azonban egy film volt. Hasonlóan a plakáthoz, a gyerekek itt is rólam meséltek nagyon kedves emlékeket, történeteket. Évek múlva is megnézhetem, s a kedves gondolatokhoz itt arcokat is kapcsolhatok. Többször is megleptek saját készítésű szakácskönyvvel, rajzokkal, gyönyörű, kézzel varrott madárkákkal. Ezekhez az ajándékokhoz tudom, hogy sok idő, türelem és szülői segítség is kell. Egy-egy osztály meglepetése mögött a szülők háláját is érezni lehet!
A legpraktikusabb ajándékot tavaly kaptam. Ebben a 'tanszercsomagban' minden benne volt, amire egy pedagógus vágyhat szeptemberben. Ceruza, radír, táblaragacs, ragasztó, cellux, kifestő, alkoholos filc, PIROS TOLL, rajzszög, gombostű, jegyzetfüzet. A csomag egész nyáron várta az iskolakezdést, szeptemberben pedig mosolyogva gondoltam a gyerekekre, akiktől kaptam a 'tanszercsomagot'."
M. Á. általános iskolai tanítónő, osztályfőnök
"Általában a személyes ajándékoknak örülök a legjobban. A legkedvesebb ajándékaimat az érettségiző osztályaimtól kaptam: az egyiktől (akkor még dohányoztam) egy cigarettatárcát és egy Zippo öngyújtót, amibe belevésték mindenki aláírását. A másiktól egy Liverpool FC-s nyakkendőt és egy Pulp Fiction-ös pénztárcát, mert tudták, hogy nagy Liverpool-rajongó vagyok, és a kedvenc filmem a Pulp Fiction. Nem érettségiző osztálytól kaptam olyat, hogy a csoport neve volt rajta egy bögrén, vagy egy vicces és személyes feliratú pólót. Ezeknek mind nagyon örültem, mert azt mutatták, hogy kötődünk egymáshoz, és erőfeszítést tettek, hogy valami egyénit adjanak."
B. G. gimnáziumi nyelvtanár
Van élet a mindenre beváltható utalványon túl. Ajándékozni természetesen nem csak a karácsonyi időszakban lehet, de csak rajtunk múlik, hogy az ajándékozás tényleg arról szóljon, akiről és amiről...
