A magyar nyilvánosságban szinte kizárólag olyan címekkel vették át a svéd legfőbb ügyésznek az Olof Palme-üggyel kapcsolatos, június 10-i bejelentését, hogy "megtalálták a gyilkost", "megoldották az ügyet", "kiderült, ki az elkövető". Mértéktartóbb megfogalmazás, hogy lezárták Svédországban az Olof Palme-gyilkosság nyomozását. Ebben minden szó a helyén van.
Petersson svéd legfőbb ügyész és Melander rendőrnyomozó közös sajtótájékoztatóján ugyanis egyetlen olyan új információ sem hangzott el, amivel ne lettünk volna már évek óta tisztában.
Ennek felismeréséhez nem szükséges rendőrszakmai vagy nyomozói előképzettség, elég pusztán a korábban ismert anyagokat, illetve a nyilvánosságra hozott dokumentumokat értő módon áttekinteni. Szükségesnek látszik ez annál is inkább, mivel a Palme-ügy lényegében a Kennedy-gyilkosságnak az európai, egyúttal sokkal abszurdabb változata.
Egy ország nyílt sebe
Olof Palme egykori svéd miniszterelnök brutális megölése - mint egy évtizedeken át megoldatlan bűnügy - az egyik bejáratott tanulópályája volt a svéd oknyomozó újságíróknak - eszmei háttértől függetlenül. A skandináv krimik divatját megalapozó Stieg Larssontól a szintén baloldali tanárból újságíróvá avanzsált Thomas Peterssonon át egészen Jan Bondesonig, az Egyesült Királyságban élő forenzikus orvostannal foglalkozó kutatóig terjedő skálán rengetegen elemezték az ügyet. Egy generációkon átívelő, folyamatosan vakvágányra futó bűnügy rendkívül kellemetlen a mai napig Palme pártja, a szociáldemokraták számára, akik jelenleg is kormányoznak az országban. Stefan Löfven, jelenlegi svéd miniszterelnök bizony okkal mondhatta idén február végén, a gyilkosság évfordulóján, hogy: "Ez egy nyílt seb az országnak, hisz nem tudjuk, mi történt".
Olof Palme 1986-os megölése - éppen azért, mivel évtizedekig felderítetlenül maradt - valójában a modern európai nemzetállamok működésébe, a hatékony igazságszolgáltatásba vetett bizalmat rendítette meg. Az ügyet meghatározó és máig kísérő politikai paranoia a közbeszédből és a populáris kultúrából építkezve már az elkövetés pillanatában létezett. Először az 1974-ben bemutatott Parallax-terv című mozifilmben jelent meg, bő egy évtizeddel a Kennedy elleni merényletet követően.
Az amerikai elnök megölése számos legendát, valamint összeesküvés-elméletet indukált, noha a hivatalos eljárás a saját értékelése szerint sikeresen megoldotta a bűnügyet. Mégis a konkrét ügyből építkező konteók folyamatosan szaporodtak, és ezeknek a hihetetlen valószerűségével operált a fentebb említett, Alan J. Pakula által rendezett film is, tudatosan választva a parallaxis nevű csillagászati terminust címként. Definíció szerint ez azt jelenti, hogy a testek egymáshoz viszonyított helyzete úgy változik, ahogy eltérő irányokból nézzük azokat. Ezzel a szemléletes példával próbálta érzékeltetni a nézőknek, hogy hiába azonosítják be a hatóságok egy merénylet "magányos elkövetőjét", ha láthatatlanok maradnak a társadalom tagjai számára a mögöttes indítékok, a homályos megbízói érdekek.
A Kennedy-gyilkosság okozta sokkhatást ellensúlyozta, hogy az elkövetőt és a hozzá kapcsolható motivációt a hatóságok azonnal prezentálni tudták. Az ügyből kibontakozó összeesküvés-elméletek ezért minden esetben hibátlan operációkkal, teljes körű magyarázatot nyújtó konspirációkkal számoltak.
A Parallax-terv című film ezt a dramaturgiát követve egy oknyomozó újságíró magányos harcáról szól, és egy olyan világról, amelyben láthatatlanul működhet egy politikai merényletekre fókuszáló, de éppen ezért névtelenségben maradni képes szervezet. Az 1980-as évekre az ilyen típusú filmek már bejáratott zsánerré váltak, az európai politikai színtéren bekövetkező Palme-gyilkosság viszont új kihívás elé állította a politikai krimi és thriller műfajában alkotó filmeseket. A két évtizeddel korábbi amerikai merénylethez képest, ha lehet, még abszurdabb változat valósult meg,
amely a megoldatlansága miatt a potenciális felderítési irányokat, nyomozási koncepciókat összenyomta a karosszék-tudományosságot képviselők érvelésével és az ideologikus megalapozottságú összeesküvés-elméletek gyártóinak legvadabb ötleteivel.
Olof Palme svéd miniszterelnök 1986. február végi meggyilkolása után a hatóságok évtizedekig nem tudták megnyugtatóan sem kezelni, sem lezárni az ügyet. A rendőrök mikroszinten zajló munkája miatt számos potenciális elkövető nevét kapták fel, majd ejtették el, miközben a média makroszinten értelmezte újra az ügyet a politikai ellenfelek összeesküvésétől a terrorszervezetek akcióján át egészen a nemzetközi vállalatok megrendeléséig bezárólag.
A végzetes séta hazafelé
Az amerikai elnök elleni merényletre épülő konspiratív krimikhez képest az Olof Palme-ügy másféle parallaxist eredményezett, amelyekben már nem a mindent elfedni képes, hatékony összeesküvés, sokkal inkább a különféle lyukakkal teli, hiteltelen mese vált kulcsfontosságúvá. Sajátos trükkje a konteóknak, ahogy a Palme-gyilkosság párhuzamosan futó megfejtéseiről szóló szövegek rendre úgy küzdenek meg a kikerülhetetlen hibákkal, hogy ezeket látszólagos következetlenségekként bemutatva az amerikai példához hasonlatosan egy ugyanolyan láthatatlan összeesküvésnek tulajdonítják, amely mindent így próbál elfedni.
Nézzük az évtizedek óta rendelkezésünkre álló tényeket. Olof Palme feleségével este 8 órát követően sétára indul. A miniszterelnök a védelmét ellátó személyeket elküldi, mivel úgy döntenek, hogy beülnek az egyik fiukkal és annak menyével egy mozifilm vetítésére. Palme éppen saját halálának az évében ünnepelte volna a harmincadik házassági évfordulóját, a gyermekpszichológus végzettségű Lisbet Palme egyébiránt a Harry Potter-filmekben szereplő, a Roxfort varázslóiskola főinspektorát, Dolores Umbridge-ot alakító Imelda Staunton színésznőre emlékeztető asszony. Három fiuk közül a középső gyerek, Mårten Palme csatlakozott hozzájuk feleségével, Johanna Adamival. A belváros szívében, a Sveavägen 45-ös szám alatt található Grand moziba ültek be a 9 óra 15-ös vetítésre. A Mozart testvérek (eredeti nyelven: Bröderna Mozart) című svéd vígjáték érdekessége, hogy a Suzanne Osten rendezésében készült filmben a főszereplő egy olyan operarendező, aki Mozart Don Giovanniját kívánja nagy nehézségek és humoros fordulatok árán színpadra állítani. Az alkotás úgy zárul, hogy a Walter nevű karakternek végül sikerül a darabot életre keltenie a deszkákon. Kissé ironikusnak hat, hogy halálát megelőzően a svéd miniszterelnök éppen arról a világhíres operáról látott egy filmalkotást, amelyet az európai filozófiatörténet meghatározó személyei közül különösképpen Søren Aabye Kierkegaard dicsőített. A dán filozófus szerint ugyanis az említett opera mérföldkő, mivel az alkotás végén Don Giovanni, mint a modern ember szimbóluma nem él azzal a lehetőséggel, hogy saját bűneit megbánja.
A filmszínházból péntek éjszaka a rendkívül forgalmas Sveavägenre lépnek ki 23 óra után. Gyermekük, aki azóta a Stockholmi Egyetem közgazdaságtani tanszékén tanít, akkor fiatal szerelmével együtt autóba ült, úgy utaztak haza. A szülők a főváros éjszakai életének középpontján kívántak hazasétálni. A közkedvelt, turistákat vonzó negyedben sétáltak lefelé. Fridrik Adolf templománál átvágtak a széles út túloldalára, egyre közelebb kerültek a Sveavägen 44. szám alatt található Skandia nevű pénzügyi és biztosítási szolgáltatásokat nyújtó cég székházához. Az idén június 10-én megnevezett elkövető, Stig Engström a nyomozás korábbi adatai szerint a munkahelyét, vagyis a Skandia székházát, ahol a földszinten biztonsági őrként dolgozott, 23 óra 19 perckor hagyta el, miután pár percet még társalgott a szolgálatban lévő portással. Az irodaház kapujától a gyilkosság 43 méterre a Sveavägen 42. előtt, a Tunnelgatan nevű kis utcánál található sarkon történt.
A több évtizedig tartó nyomozás során végzett adatgyűjtés szerint az egymásba kapaszkodó házaspár pár pillanatra megállt a sarkon lévő Dekorima festékbolt kirakata előtt, majd az onnan való továbbindulásukkor dördült el az első lövés.
A kormányfő hátába fúródó golyó a gerincén gellert kapva a mellkasát úgy szakította szét, hogy közben kitépte a lég- és a nyelőcsövét is. Az első lövést 23 óra 21 vagy 22 perckor adták le, ezt gyorsan követte a feleség irányába feltehetően nem célzott második, amely szerencsére csak súrolta Lisbet Palme vállát.
Biztos, hogy megtalálták Európa Kennedy-gyilkosságának elkövetőjét?
Miért botrányos, ahogy a svéd hatóságok nemrégiben lezárták az egykori miniszterelnök, Olof Palme meggyilkolásának ügyét?
Az emberölést hivatalosan 23 óra 27 perckor jelentették be a stockholmi rendőrségen. A péntek esti belvárosi nagy forgalom ellenére három perc múlva megérkezett az első rendőrautó. A súlyos sérülések miatt a miniszterelnököt a közelben (1,2 km távolságra), ám már egy másik városrészben, a Vasastanban található Sabbatsberg Kórházba szállították. Olof Palme halálát már itt, éjfél után nem sokkal, 1986. március 1-jén, 0 óra 6 perckor mondták ki az orvosok. A feleség sokkos állapotban volt, őt is mentőbe tették, ám a későbbi összeesküvés-elméletekben rendszeresen felemlegetett módon ugyanebbe a kórházba már nem a tett idején viselt kabátjában, valamint nem mentőben, hanem egy rendőrautóba átülve érkezett meg.
Bár az évek során a feleség ártatlanságát is sokan megkérdőjelezték, Lisbet Palme esetleges szerepét egyre inkább elmosták az egyéb konteók, hiszen a lőirányokon alapuló számítás szerint akármi is volt a kezében a lövés pillanatában - ami később a nyomozás során nem került a jegyzőkönyvekbe -, az feltehetően az özvegy privát életteréhez kapcsolódhatott. A férje rendszeresen vezetett naplóját a hatóságok diszkréciójában nem bízó asszony nem bocsátotta a nyomozók rendelkezésére. A nő az életét végig özvegyként élte le, a kelet-európai rendszerváltások idején az UNICEF vezetőjévé választották meg.
Fémdetektorokkal keresték a lövedékeket
Bár a rendőrségen már tudták, hogy az akkor regnáló miniszterelnök gyilkosság áldozata lett, az országhatárok lezárását mégis csak éjjel 2 óra 5 perckor rendelték el. Később ezt a szervezeti káosszal, az irányításban való koordinációs nehézségekkel magyarázták, ahogy a bűnügyi szemle ezer sebből vérző kivitelezését is. A stockholmi éjszakai élet központjában található bűnügyi helyszín határait rendkívül szűken, kizárólag az említett utcasarokra kiterjedően húzták meg. A bűnügyi technikusok fő feladata órákon keresztül abban merült ki, hogy megtalálják a két lövedéket és a hozzájuk tartozó hüvelyeket. Ennek érdekében a főváros szívében, az egyik legforgalmasabb utcán fémdetektorokkal keresték a remélt bizonyítékokat. Reggelig azonban egyetlen egyet sem találtak meg.
Másnap a Sveavägen túloldalán, ahol a rendőrök eleve nem is keresték, találta meg az egyik lövedéket - saját elmondása szerint - egy Indiából Svédországba költözött újságíró. A másodikra egy stockholmi asszony lett figyelmes a hóban, amikor virágot vitt a miniszterelnök halálának a helyszínére. A lövedék beszolgáltatásáról szóló rendőrségi jelentés szerint éppen ott bukkant rá, ahol korábban a helyszínelők fémdetektorokkal órákon át próbálták megtalálni.
A rendőrök mindkét lövedékre - noha azok feltalálásáról csak reményteli beszámolókkal rendelkeztek - bizonyítékként tekintettek. A DNS bűnügyi felhasználását éppen egy évtizeddel megelőző korszakban a lövedékeken található nyomokat a miniszterelnök és feleségének vércsoport-azonosságával tudták pusztán ellenőrizni.
A március 1-jei szombat traumát okozott a teljes svéd társadalomnak, ugyanakkor a hétvége ellenére már kora reggeltől megindult a lobbicsoportok mocorgása az igazságszolgáltatás szervezeti rendszerén belül. Az volt a fő kérdés, vajon ki fogja a rendkívül egyedi, éppen ezért veszélyekkel járó, ám adott esetben karriereket meglódító gyilkossági ügyet kivizsgálni.
Kézenfekvő megoldásnak tűnhetett volna a terrorakciókkal, valamint idegen csoportok által végrehajtott merényletekkel foglalkozó svéd titkosszolgálat (svédül Säpo) megbízása a feladattal, bár a szervezet nem sokkal korábban kapott egy ejtőernyős, a szervezeti problémák miatt kívülről, egészen konkrétan a postától átigazolt új vezetőt Sven-Åke Hjälmroth személyében. A postamester becenévre elkeresztelt férfi kinevezését éppen az indokolta, hogy senki sem tekintett rá informális hatalmi tényezőként vagy kompetens szakmai vezetőként.
Másrészt viszont a merényletet egy bűnügyi eljárás keretében is ki lehetett vizsgálni, így a Nemzeti Bűnügyi Rendőrség karakterisztikus irányítója feltehetően saját magában fedezte fel a kijelölendő szakmai vezetőt. Az ő szervezete alá tartoztak a hatáskör és az illetékességi szabályok alapján a kiemelt tárgyi súlyú és egyéb szempontból nagy jelentőségű bűnügyek. Tommy Lindström hiába értesült kora reggel a botrányos tettről, mégis úgy döntött, hogy otthonában a születésnapját ünnepli a családjával a helyett, hogy informális helyezkedéseket kezdeményező telefonokat bonyolítson. A sebességhatárok rendszeresen megszegése miatt Turbó Tommy gúnynévvel illetett rendőri vezető más színtereken is hiperaktív működést tanúsított, ugyanakkor Lindström tisztában volt vele, hogy a szociáldemokrata kormányzat nem nézi jó szemmel a ténykedését. A békés születésnapra koncentráló délelőttjén talán még nem is sejtette, hogy eleve vesztesen tud csak kijönni ebből a helyzetből.
A mesevilágból ismert legkisebb királyfi, vagyis a rendőrszakmai szempontok alapján a vizsgálattal logikusan legkevésbé megbízható harmadik fél viszont gyorsan reagált. Így aztán a Stockholm fővárosán túl a környező településeket is magában foglaló megyei rendőrség vezetője Hans Holmér lett a befutó. A Sherlock Holmes nevével való hasonlatosság miatt újabb és újabb beceneveket kapó vezető igazi kaméleon volt, korábban a titkosszolgálat vezetőjeként is dolgozott. A Palme-gyilkosság hétvégéjén a Vasa-futásra készült, amit minden évben késő télen rendeznek meg, és általában az egész svéd sportéletet megmozgatja. Az emberölés másnapján megérkező hír a fővárostól messze, a borlängei Scandic Hotelben találta meg Holmért, aki épp a barátnője karjaiban pihent. Azzal csak egy szűk kör volt tisztában, hogy a feleséségétől való válás procedúráját Ebbe Carlsson újságíró és hírlapkiadó Stockholmban, a Tantolunden parkhoz közeli házában vészelte át.
A rendszerváltást követően úgy tanulta az én nemzedékem, hogy a szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban konkrét közhatalmi megbízás vagy feladatkör nélkül politikai életet meghatározó tanácsadók, névtelenségbe burkolózó háttéremberek nem léteznek. Azonban Ebbe Carlsson személyét elsősorban Olof Palméhoz és főként a svéd Szociáldemokrata Párt vezetőihez fűződő baráti viszonya bástyázta körül. Talán ennek köszönhető, hogy 1986. március 2-án vasárnap, alig 48 órával az emberölést követően Stockholm belvárosában találkozott a Palme helyére lépő új miniszterelnökkel, Ingvar Carlssonnal délután 6 órakor. Holmér és Carlsson szoros kapcsolatát az alapozta meg, amikor 1976-ban Olof Palmét közösen kimentették egy nehéz szituációból, miután kiderült, hogy a kormányfő embereként számon tartott, a legfőbb ügyészi pozíciót követően igazságügy-miniszterként kiteljesedő Lennart Geijer folyamatosan bordélyházakat látogatott. Holmér a rendőri, Carlsson pedig a média szempontokat figyelembe véve közösen olyan cáfolatokat készítettek elő, amelyekkel közös barátjukat, az akkor éppen a választást elveszítő Szociáldemokrata Párt vezetőjét ki tudták húzni a botrányból.
Egy szürke eminenciás a spanyolfal mögött
Ebbe Carlsson spanyolfalak mögötti ténykedése először 1988 kora nyarán kapott fényt, amikor a szintén szociáldemokrata színekben politizáló Anna-Greta Leijon igazságügy-miniszterből már nem tudott kormányfőt kreálni. A korabeli svéd krimik egyik elismert írójának, Per Wahlöö-nek magyarul is megjelent, a Gyilkosság a 31. emeleten című regényében felbukkanó médiamoguli szerepkört Ebbe Carlsson mindazonáltal évtizedeken át meg tudta őrizni a különböző szociáldemokrata kormányzatoknak.
Hans Holmér viszont bő egy évvel később belebukott a Palme-gyilkosság nyomozásába. 1986 év végén a svéd közszolgálati televízió Rapport című hírműsorától még megkapta az év embere kitüntetést annak ellenére, hogy a vizsgálat semmilyen kézzel fogható eredményt nem tudott felmutatni. Ugyanakkor képes volt odáig elmenni, hogy a korábban az ügyészek tiltakozása miatt meghiúsult, a helyi kurdok ellen szervezett összehangolt akciót 1987. január 20-án végre tudta hajtatni. Ezt az akciót, amelynek fő célpontja a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) svédországi fiókszervezete volt, az emberölést követő napok óta dédelgette magában.
A sok száz felderítési irány közül Holmér két okból tartotta legvalószínűbbnek a kurd terrorakciót. Egyrészt a svéd Szociáldemokrata Párt láthatatlanságba burkolózó háttérembere, Ebbe Carlsson éppen Olof Palme halála előtti napokban értesült informálisan a Säpo részéről egy politikai merénylet tervéről, amit a PKK tervezett. A Palme-gyilkosság, mint egy beteljesült jóslat, úgy nehezedett a médiaszakember vállára. Másrészt Holmér hiába dolgozott éppen rendőri vezetőként, titkosszolgálati múlttal a háta mögött a bizonyításra törekvő nyomozás helyett a kombinatorikus képességeket előtérbe helyező konspirációk foglalkoztatták. A Stockholm Megyei Rendőrség vezetője nem az aktuálisan alá beosztott állomány képességeiben bízott, hanem továbbra is a korábbi cégéből megmaradt bizalmi viszonyok határozták meg a gondolkodását. A Säpotól származó információk szerint a PKK motivációja világosnak tűnt, hiszen a szervezet vezetőjének, Abdullah Öcalannak Palme nem engedélyezte a menedékjog megadását. Holmér 1987. január 20-án lecsapott: az úgynevezett Alfa-akció keretében a svéd PKK 20 meghatározó vezetőjét elfogták és kihallgatták. Az akció azonban semmilyen eredményt nem hozott. A svéd televíziótól kapott év embere díjnak még talán meg se találta a helyét a polcon, amikor 1987. február 5-én leváltották a nyomozás vezetői posztjáról.
Az elmúlt évtizedekben sok felderítési iránnyal dolgoztak a dél-afrikai titkosszolgálattal összejátszó svéd szélsőjobboldaltól egészen a Bofors fegyvergyár megrendelésre éhes vezetőin át a CIA valamilyen fedett operációjáig. Cikkünkben arra tettünk kísérletet, hogy bemutassuk a svéd Szociáldemokrata Párt hatalmi gócpontjai miként határozták meg a nyomozás kezdeti időszakát. A nyomozás akkori részében szerepet vállaló jelentős személyek azóta mind halottak. Ebbe Carlsson még 1992-ben elhunyt AIDS-ben, míg Hans Holmér 2002-ben halt meg. A most június 10-én megnevezett Stig Engströmmel kapcsolatos lehetséges gyanút nem akarjuk megkérdőjelezni, pusztán felhívni a figyelmet arra, hogy azt követően zárják le véglegesen az ügyet, hogy Olof Palme özvegye tavaly év végén távozott az élők sorából. Lisbet Palme volt az egyetlen olyan személy, aki Olof Palme naplóinak tartalmát, valamint a férje politikai tevékenységével kapcsolatos egyéb szenzitív adatokat ismerte.
Meglátásunk szerint ez elsősorban nem azt jelenti, hogy a különböző titkosszolgálatok által lehetséges merénylőknek tartott személyekről, szervezetekről lett volna tudomása, inkább azt valószínűsíti, hogy a Szociáldemokrata Párt szellemi holdudvarának a nyomozást befolyásoló tevékenységéről lehettek információi.
A június 10-ei legfőbb ügyészi sajtótájékoztatón megnevezett Stig Engströmmel, a bombay-i születésű svéd grafikussal kapcsolatos legkomolyabb gyanú valójában abban merül ki, amit Thomas Petersson göteborgi újságíró a Filter nevű lapban már 2017 tavaszán publikált. Az 2000-ben öngyilkosságot elkövető, most feltételezett elkövetőként megnevezett Engström alibije - másoké mellett - valóban problémás. Petersson ugyanis saját kutatása során felvette a kapcsolatot az időközben nyugdíjazott Tor Petrell nyomozóval, akire rábízták a Skandia biztosítótársaság székházának az ellenőrzését. Az egykori rendőrtiszt úgy emlékezett, hogy a beléptető rendszert a biztonsági személyzet segítségével próbálta ellenőrizni, ám az egyáltalán nem működött az elvárásoknak megfelelően. Engström ebben az időben egyébként egy Stockholm melletti külvárosban, Täby-ban élt. Környezetében harsányan képviselte a Palme-ellenességet, ennek is köszönhetően a liberális és konzervatív értékeket képviselő Moderate párt tagjává vált, amely politikai csoportosulás ebben az időszakban éppen a tradicionális konzervatív értékek irányából a szabadpiac iránti feltétlen támogatás felé mozdult el.
Hol az újdonság?
A Petersson által már két éve nyilvánosságra hozott adatokat most elsorolta ugyan a főügyész, mint olyan bizonyítékokat, amelyek aládúcolhatnának egy már teljesen szükségtelen vádemelést. Szemléletes példa erre, hogy Engström szenvedélyesen gyűjtötte az olyan amerikai kézi lőfegyvereket, valamint a hozzá használható speciális fém bevonatú töltényeket is, amelyeket a tengerentúli hatóságok is használtak, ahogy egyébként a svéd rendőrtisztek is.
A régi információkat így helyezték egy frissnek tűnő kontextusba. Kérdés, hogy valóban mindenkinek kielégíti-e a kíváncsiságát a tény, hogy 2020-ban hivatalosan is megnevezték az Olof Palme-gyilkosság ügyében a tettest.
Végezetül álljanak itt egy évtizedek óta Stockholmban élő és dolgozó magyar művész gondolatai, akit arról kérdeztünk, hogyan reagáltak a svédek a legfőbb ügyész bejelentésére.
A meglepettség és csalódottság a jellemző reakciók. A bulvárlapok beharangozták, hogy megvan a gyilkos fegyver. Nem volt meg. A lapok találgatták, de abban igazuk volt, hogy egy bejelentés azt feltételezte volna, hogy valami döntő fordulat történt az ügyben. Nem történt. Amit a főügyész prezentált, mind meglévő, régi anyagokra épült, ezekből vont le új következtetéseket. Semmi új evidencia. Az egyetlen érv az volt, hogy hogy ha az újraértelmezett anyag egykor ugyanígy értelmezve lett volna, akkor ez vádeljáráshoz vezetett volna.
Kiemelt kép: Olof Palme, svéd miniszterelnök gyilkosságának helyszíne Stockholmban. Fotó: Scanpix Sweden /AFP
