Raoul Peck neve talán nem mindenkinek ismerős, pedig komoly pályafutás áll a haiti származású rendező mögött: elsősorban történelmi témák foglalkoztatják, így rendezett filmet Marx fiatalkoráról (Az ifjú Karl Marx) ugyanúgy, mint Lumumbáról vagy a ruandai népirtásról is. Legismertebb munkája azonban egy dokumentumfilm, az Oscarra is jelölt Nem vagyok a rabszolgád (I'm Not Your Negro), melyben Samuel L. Jackson hangján hallhatjuk a neves fekete regényíró, James Baldwin gondolatait az amerikai rasszizmus ellen küzdő polgárjogi harcosokról. Maga Peck ugyan Haitin született, de a gyerekkorát az épp függetlenné váló Kongóban, illetve Amerikában töltötte, további tanulmányait Európában végezte, a gyarmatosítás, a feketék amerikai helyzete és a népirtások iránti érdeklődése pedig végig kísérte a teljes pályáját. Ha úgy tetszik, az HBO-nak készített, négyrészes dokumentumfilm-sorozata a pályafutása megkoronázása, hiszen az Irtsd ki mind a vadakat (Exterminate All the Brutes) pontosan ezeket a témákat érinti, és rendezi egy nagyszabású, gazdagon illusztrált gondolatkísérletbe. Vagy valami olyasmibe.
Az Irtsd ki mind a vadakat műfaját szinte lehetetlen meghatározni: dokumentumfilm ugyan, de szkriptelt, fikciós és animációs betétekkel, töméntelen archív bejátszással, az egészet pedig maga Peck narrációja tartja össze. A rendező láthatóan szabad kezet kapott, legalábbis alaposan próbára teszi a nézők asszociációs képességeit azzal, hogy belekap egy témába, melyet aztán követ egy egészen másik, és így tovább.
Egyfelől becsülendő Peck azon szándéka, hogy nem akarja a szánkba rágni az elméleteit, másrészt nem mindig érthető, mire akar kilyukadni. És ami még nagyobb baj, hogy ettől még nem lesz a végeredmény kevésbé didaktikus.
De miről is van szó? Peck a filmsorozatban azt mutatja be, hogy az európai gyarmatosítás és imperializmus lényegéből következtek a nagy népirtások. Egyik fő tétele, hogy a fehér felsőbbrendűség és a faji megkülönböztetés is ennek a politikának a hordaléka volt, és valójában ezekben gyökerezett a holokauszt is, pedig az utóbbit még mindig úgy kezeljük, mintha a semmiből jövő, az európai kultúrtörténettel szöges ellentétben álló borzalom lett volna. Nagy súlyt kap a sorozatban, hogy az Amerikai Egyesült Államok története nemcsak népirtással kezdődött, de ennek a politikának a nyomai a mai napig megtalálhatók a világ első számú demokráciájában, és persze kitér arra is, hogy manapság is hány vezető politikustól hallhatunk a fehér felsőbbrendűség elvéből levezethető szónoklatokat (itt egy pillanatra Orbán Viktort is láthatjuk).
De van itt minden: a sorozat négy órájában a kongói gumiültetvényeken kegyetlenkedő belga gyarmatosítóktól eljutunk Hirosimáig, a nyugati nagyhatalmak leküzdhetetlen hadi fölényének okaitól pedig oda, hogy az amerikaiak Oszama bin Laden elfogásakor az apacs indiánok legendás főnökétől, Geronimótól kölcsönözték a keresett terrorista kódnevét is, mely bizonyítja, a mai amerikai hadsereg lélekben ugyanaz, amely egykor az indiánoktól "tisztította meg" az országot.
Peck amúgy nem a saját elméleteit vitte filmre: egy svéd író, Sven Lindqvist azonos című műve mellett Roxanne Dunbar-Ortiz An Indigenous Peoples' History of the United States című munkájára támaszkodott, mely az indiánok szemszögéből mutatja be az Egyesült Államok történelmét, valamint egy haiti történész, Michel-Rolph Trouillot Silencing the Past (A múlt elcsendesítése) című könyvére is hivatkozik, mely lényegében "a történelmet a győztesek írják" mondás igazságát mutatja be. Ami Peck szerint indokolja a filmsorozatot, az az, hogy ez a történelemszemlélet filmen még nemigen jelent meg, márpedig az emberek többsége szerinte filmekből, sorozatokból szerzi történelmi ismeretei legjavát, ezek pedig a legutóbbi időket leszámítva illeszkedtek a hivatalos történelmi doktrínákhoz, és ezt számos filmbejátszással bizonyítja. Az biztos, hogy ezt a négy órát leginkább egy rendhagyó történelemóraként érdemes nézni, annak egész szórakoztató is, de azért igen sokszor érezhetjük úgy, mintha véletlenszerűen kiválasztott történelmi tények sorjáznának a képernyőn.
Például megtudhatjuk, hogy mi történt Alexander Gordon Laing skót utazóval 1825-ben a Szaharában (spoiler: tuareg rablók megölték), ezután hallhatjuk Joseph Conrad gondolatait a félelem természetéről, majd egy újabb ugrással már Észak-Amerikában járunk, amikor partra szálltak az első angol telepesek. Peck máskor azért jobban összetartja a filmet, de ez az ugrálós szerkezet végig megmarad. Rákeresve megtudhatjuk, a szerencsétlenül járt Laing sorsáról a már említett Sven Lindqvist írt, akire többször is hivatkozik a filmben, és aki maga is pont járt abban a sivatagi faluban, ahol a skót utazót meggyilkolták, de ez a kontextus például hiányzik a sorozatból.
A sorozat Achilles-sarkát azonban nem is ezek a következetlenségek jelentik, hanem a fikciós filmbetétek.
Ezekben az a közös, hogy Josh Hartnett szerepel mindben, jellemzően gyarmatosító, fehér felsőbbrendűségben hívő figurákat játszik, legyen az indiánokat gyilkoló amerikai katona vagy kegyetlen belga gyarmatosító. Ezek a jelenetek azonban sokszor kimondottan didaktikusra sikerültek, máskor viszont inkább valami művészfilmből kivágott álomszegmensnek tűnnek, és nem teljesen érthető, mit akar velük a rendező. A leghatásosabbak talán a szürreális, alternatív történelmi jelenetek: az egyikben az őslakosok nem tárt karokkal várják a partraszálló Kolumbuszt, hanem legyilkolják a kíséretével együtt, egy másikban pedig fekete rabszolgahajcsárok hurcolnak rabláncra vert fehér gyerekeket a dzsungelben, egy szintén fekete pap szeme láttára. És ha már a hatásvadászatnál tartunk, Peck hanghordozása is leginkább az amerikai filmtrailerek bombasztikus narrációit idézi.
A fentiekből könnyen az jöhet le, hogy az Irtsd ki mind a vadakat egy nézhetetlen katyvasz, de ez nem igaz: Peck talán elengedte az agyát, ám ettől a sorozat még izgalmas lehet annak, akit érdekel a történelem, és hajlandó azt más szemszögből is nézni, mint ami itt, Kelet-Közép-Európában elterjedt. Itthon például az egykori rabszolgák kirobbantotta, Toussaint Louverture vezette haiti forradalom egy lábjegyzet volt a középiskolai történelemkönyvben, miközben az amerikai és a francia forradalmakkal ellentétben itt megvalósult a valódi egyenlőség, bőrszíntől függetlenül. A filmben ez nemcsak csupán egy epizód, amely rávilágít, milyen hatással volt az Amerikai Egyesült Államok történelmére, de azt is megmutatja, mi, európaiak ugyan fontos mérföldkőnek tekintjük a felvilágosodást és a polgári forradalmak korát, de arról már kevesebb szó esik, hogy ezek többnyire csak a fehér ember szabadságjogait ismerték el.
Ezt a gondolatmenetet Peck Trouillot könyvéből kölcsönzi, mint ahogyan azt is, milyen hamis Alamo mítosza az amerikai történelemben: ez a jelentéktelen, határmenti csetepatéban értelmetlenül feláldozott százvalahány ember máig központi helyet foglal el az amerikai emlékezetpolitikában, noha még csak abban a konkrét háborúban sem volt fontos szerepe Trouillot szerint. A végén azonban az USA legyőzte Mexikót, Alamóról pedig utána hazafias filmek sorozata hitette el nemzedékekkel, hogy ott valami fontos dolog történt.
Megtudhatjuk azt is, mennyire megdöbbentette a 18. század végén a hallgatóságát az őslénytan úttörője, Georges Cuvier, amikor arról beszélt, hogy vannak fajok, amelyek már kihaltak, és hogy ez hogyan kapcsolódott később a darwinizmushoz és a nagy népirtásokhoz. Ugyancsak elmesél széles körben kevéssé ismert történeteket a gyarmatosítás korából, kezdve a mai Namíbia területén élő herero törzset szabályosan kipusztító németek taktikájától az olyan csatákig, ahol a britek legmodernebb fegyverei találkoztak a 19. században ragadt afrikaiakkal. Borzonghatunk Truman elnök megnyilatkozásán, aki olyan szavakkal indokolta Hirosima és Nagaszaki szükségszerűségét, hogy azt akár Hitler is mondhatta volna, és többször is leszögezi: Auschwitz valójában csak a logikus következménye volt a korábbi századok uralkodó világnézetének - 20. századi technológiával. És Peck még saját magát is becsempészi, régi családi filmfelvételektől kezdve több személyes történetig, melyek egyébként nem tesznek rosszat a sorozatnak.
Már csak ezek alapján is az lehet az érzésünk, hogy az Irtsd ki mind a vadakat egyszerűen sok. És tényleg az. A rendező annyi mindent akar mondani, és annyi mindenbe kap bele, hogy ember legyen a talpán, aki el tud igazodni ebben az információrengetegben. Mégis ajánlható az Irtsd ki mind a vadakat mindenkinek, akit kicsit is érdekel a téma: szándékosan provokatív, de vitaindítónak tökéletes. Rávilágít sok minden mellett például annak a védekezésnek a hamisságára is, melyet előszeretettel hangoztatott a magyar kormánypárt, amikor a migráció volt a slágertéma, és amely szerint nem nekünk voltak gyarmataink, ezért semmi közünk az egész problémához. Mintha mindez a saját elhatározásunkból, esetleg elvből történt volna, és nem azért, mert nem voltunk hozzá elég erősek - mindeközben Budapesten ugyanúgy állatkertben mutogatták az afrikai bennszülötteket, mint más európai nagyvárosokban (ez is téma a filmben), az ország mindenkori vezetése elkötelezett volt az uralkodó világrend mellett, sőt, része volt annak, továbbá a többi országhoz hasonlóan nálunk is uralkodó nézet volt az az etnocentrizmus, mely Peck szerint maga után vonta a nagy népirtásokat is.
Peck négyrészes filmje talán kényelmetlen tényekkel is szembesíti az európai nézőt, de nem a szégyenérzetünkre apellál, hanem arra, hogy ezek ismeretében lehet csak megszabadulni a 19. századi beidegződésektől, melyekből még bőven maradt a mai napig a fejlett világban is.
Irtsd ki mind a vadakat (Exterminate All the Brutes), 2021, 4 rész, HBO GO.
