Roderick Dale, a Nottinghami Egyetem munkatársa 2014-es doktori disszertációjában átfogóan foglalkozott a berzerkerekkel. Tanulmányában arra jutott, hogy a berzerkerek ugyan valóban léteztek, de rengeteg tévhit alakult ki róluk, és eredetileg nincs is sok közük az önkívületi állapotban vívott harchoz.
Medvebőrben, nem pedig meztelenül
A berzerker szót napjainkban sokan kötik az őrjöngéshez, az angol berserk pedig egyenesen megvadulást, dühödtséget jelent.
A kifejezés azonban az óészaki nyelv berserkr szavából ered, ami feltételezhetően medveingest jelent, olyan embert, aki medvebőrből készült köpenyt hord.
Az óészaki nyelv medve szavára nagyban hasonlít a csupaszságra használt kifejezés (berr), sok szakértő úgy gondolja, hogy ez lehet a gyökere a berzerkerek meztelenségére vonatkozó mítosznak - a ruhátlanságot először Snorri Sturluson 13. századi izlandi író köthette a berzerkerekhez. Dale úgy véli, hogy a meztelen harcosok létezésének lehet némi alapja: a viking kor előtt a germánok bizonyos esetekben egy szál ágyékkötőkben vívtak párviadalokat - csatákba viszont sosem vonultak így.
Dale szerint arra vonatkozóan is vannak adatok, hogy a medveruhás harcosokat megelőzően, jóval a viking kor előtt akadtak olyan katonák, akik a berzerkerek elődeinek tekinthetőek. Ők még általában nem medve-, hanem farkasbőrből készült öltözéked hordtak, funkciójuk viszont hasonló volt.
Az őrjöngők sosem berzerkerek
Ami a sagákat illeti, időnként valóban felbukkannak bennük olyan katonák, akik a csata előtt hergelik magukat. Viszonylag gyakori motívum például a pajzsát harapdáló harcos, de ezek a férfiak sem igazán viselkednek egy berzerkertől elvárható módon: hol ügyetlenkednek, hol a csata előtt még higgadt párbeszédbe elegyednek ellenfelükkel.
További problémát jelent, hogy az ilyen szereplőkre a szerzők sosem használják a berzerker szót.
A medveharcosokat ehelyett rendszeresen az uralkodók oldalán szerepelnek, mint Óðin isten katonái. Úgy tűnik, a berzerkerek a testőrség tagjai voltak, és egyfajta vallási feladatuk is lehetett - meglepő módon azonban nem mindegyikőjük volt pogány. A leírások alapján a berzerkerek valóban rendkívül képzettek voltak, időnként urukat helyettesítve párviadalokon vettek részt, máskor agresszív, negatív karakterekként mutatják be őket, akiknek legyőzésével a hős feljebb tud lépni a ranglétrán.
A berzerkerek tehát nem zabolázatlan katonák voltak, hanem inkább az uralkodók bajnokai. Ezt igazolja Chretien de Troyes Yvain Le Chevalier au lion (Az oroszlános lovag) című, 12. századi költeményének 13. századi óészaki fordítása (Ívens-saga). Ebben a francia bajnok (champion) szót berzerkernek fordították. Dale arra gyanakszik, hogy a skandináv bajnokok számára egyfajta kitüntetést jelentett a medvebőr viselése.
Tényleg begombáztak a csata előtt?
A berzerkerek tehát nem azok az őrjöngő harcosok voltak, akiknek sokan gondolják őket, ettől függetlenül maradhat a kérdés: ha a berzerkerek nem is, vajon a többi északi harcos használhatott tudatmódosító szereket?
Kortárs források nem számolnak be ilyenről, az állítólagos szerhasználat első ismert említése valójában a 18. század végéről származik, így gyanítható, hogy egyszerű kitaláció.
A legnépszerűbb elméletet, mely szerint a vikingek alkalmanként légyölő galócát fogyasztottak a csaták előtt, sok esetben kritika nélkül veszik át a tudományos és ismeretterjesztő munkák, holott ezt a rendelkezésre álló információk nem igazolják. Dale szerint a gomba használatának ellent mond, hogy fogyasztása olyan hatásokkal jár, amelyek jelentősen megnehezíti a harcot - a korabeli katonák pedig nem voltak ostobák, nem kábították volna el magukat egy ütközet kedvéért, ahogy valószínűleg védelem nélkül, meztelenül sem rontottak volna rá az ellenségre.
Hasonló a helyzet a bolondító beléndek levelével, hiszen ez is rengeteg veszélyes tünetet képes előidézni. Bár a növény magjait több viking sírban is megtalálták, semmi sem bizonyítja, hogy a bolondító beléndeket harcok előtt fogyasztották volna - az ugyanakkor nem zárható ki, hogy rituálék során valóban kiaknázták a növény bódító és hallucinogén tulajdonságait.
Fontos kiemelni, hogy a releváns források többsége a 13. századból, a kereszténység felvételét követő időszakból származik, míg a viking kor a 11. századra véget ért, így nem ismerjük pontosan a berzerkerek, illetve a viking kort megelőző periódus hasonló feladatot ellátó harcosainak szokásait. A rendelkezésre álló információk alapján azonban nagyon úgy tűnik, hogy a berzerkerekre egyáltalán nem volt jellemző a hagyományosan nekik tulajdonított megvadulás, és ha elő is fordult a vikingek körében a hipnotikus transz, azt szerek nélkül érték el.
AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI
Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.
Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!
Kiemelt kép: iStock
