Tyson Fury - Deontay Wilder

Furán hangozhat, de a mostani nehézsúlyú mezőny egyik legalulértékeltebb bokszolója Tyson Fury. A nagyszájú behemót ugyanis tökélyre fejlesztette azt, hogy hogyan másszon bele ellenfelei fejébe, ám épp emiatt, ha szóba kerül, mindenkinek a stílusa ugrik be elsőre.


Pedig a szövegelés nem egy sokad rangú bokszolótól jön, hanem egy kivételes bunyóstól.

Ezt februárban is bizonyította, amikor a Deontay Wilder elleni visszavágóján lépett ringbe - olyan rég volt, ráadásul annyi néző előtt, mintha nem is az idén lett volna az a mérkőzés. Bár 17 kilogrammal nehezebben mérlegelt, mint az első meccsen, egyáltalán nem tűnt formán kívülinek, ellenkezőleg, az első pillanattól kezdve ő diktálta a tempót, kétszer is padlóztatta amerikai ellenfelét az első öt menetben, utóbbi még kétszer elfeküdt, de akkor a mérkőzésvezető úgy ítélte meg, hogy csak elcsúszott. A hetedik felvonás hozta el Wilder vesztét, ugyanis miután beszorult a sarokba, leléptették, mert a csapata bedobta a törölközőt, nehogy még nagyobb verést kapjon.

Az amerikai nem értett egyet a döntéssel, és később a bevonulós ruhájára fogta a vereséget, és kirúgta az edzői csapatából Mark Brelandot. Wilder sürgetné a harmadik felvonást Fury ellen (az első meccs döntetlen lett), csakhogy a brit esetében közben képbe került Anthony Joshua is, úgyhogy nem lesz egyszerű tető alá hozni a következő gálát.

Teófimo López - Vaszil Lomacsenko

Vaszil Lomacsenko mindent megnyert amatőrként, amit meg lehetett, két olimpián sem lehetett őt megverni, a felnőttek mezőnyében világbajnoki és olimpiai bajnoki címből is kettőt gyűjtött, nyert Eb-t is. Bár a második profi meccsét elveszítette, ettől még eléggé berobbant a köztudatba, főleg, hogy nem sokan bírtak ki ellene tizenkét menetet, általában KO-győzelmet aratott, vagy feladták a riválisok.

Eljutott arra a szintre, hogy a Teófimo López elleni, októberi mérkőzésének úgy mehetett neki, hogy őt rangsorolták a legmagasabban súlycsoportoktól függetlenül is. A hondurasi-amerikaiban azonban ellenfelére akadt, a mindössze 23 éves bunyós szokatlanul összeszedetten bokszolta végig a tizenkét menetet, nem engedte kibontakozni ellenfelét.

Lomacsenko ugyan megpróbált nagyot hajrázni, de összesen ötven ütést nyelt be az utolsó menetben. López egyhangú pontozással vitte el a meccset, az övé lett a WBA, a WBO és a Ring Magazin könnyűsúlyú öve az IBF címe mellé.

Alekszandr Povetkin - Dillian Whyte

Dillian Whyte az a bunyós a nehézsúlyban, aki ugyan begyűjtött már pár nagy skalpot, a mérlege is elég impozáns, de igazán betörnie nem sikerült a nagyok közé. Anthony Joshuától például a legrosszabbkor kapott ki, hiába volt azelőtt 16 győzelme, utána építhette újra magát.

Elismerésre méltó, hogy talpra tudott állni, a következő tizenegy mérkőzését megnyerte, a WBC-nél övet is nyert. Alekszandr Povetkin ellen így már azzal a tudattal léphetett ringbe, hogy egy újabb győzelemmel kihívhassa Furyt. Jól is kezdett, uralta az első három menetet, majd a negyedikben kétszer is padlóra küldte riválisát.

A 41 éves Povetkin aztán az ötödik menetben egy felütéssel váratlanul véget vetett a meccsnek.

Whyte az elmúlt évekhez hasonlóan ismét kezdheti elölről a munkát, hogy egy napon majd a súlycsoport királyaival léphessen szorítóba. Povetkin pedig bizonyította, hogy bár közel sem tartozik az ünnepelt sztárok közé, nem véletlen az sem, hogy 39 profi meccse során csak Vlagyimir Klicsko és Anthony Joshua győzte le.

Mike Tyson - Roy Jones Jr.

Érdekes trend kezd kialakulni az ökölvívásban:

egyre több a szórakoztató gála.

Logan Paulék már behozták a youtuber-vonalat a ringbe, amivel egy új piac nyílt meg a sportágban, új közönséggel, és Mike Tysonék elhozhatják a visszavonult sztárok nagy visszatéréseit. Azon lehet vitatkozni, hogy jó vagy rossz volt-e a Roy Jones Jr. elleni gála, de az biztos, hogy nagy volt iránta az érdeklődés, aminek egyenes következménye, hogy több hasonló mérkőzést láthatunk.

És, ha már említettük a youtubereket, Logan Paul is bokszolt Tysonék gáláján, és egy ismert embert, a korábbi zsákolóbajnok Nate Robinsont ütötte ki, azaz tényleg öles léptekkel haladunk a celebboksz berobbanása felé.

Sportszakmailag nem biztos, hogy ez a legjobb irány, ugyanakkor sokkal nagyobb tömegekhez juthat el így az ökölvívás, ami már eleve betört a rekreációs sportok közé a közelmúltban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!