Bajban lennénk, ha fejből kellene megmondanunk, összesen hány darab Marvel-film készült, de bizonyára hajnalig tippelgetnénk. Szerencsére létezik az IMDb, ahol ezt szorgosan nyomon követik: évente legalább két-három filmjük érkezik a mozikba, ezek hol jobb, hol rosszabb minőségűek filmnyelvi értelemben, de az biztos, hogy a mozikba járó közönség jelentős százalékát mindez cseppet sem érdekli. Ha John Lennon 1966-ban azt a profán kijelentést merte tenni, a Beatles népszerűbb Jézusnál, talán nem kevesen gondolják ma ugyanezt a Marvelről.
Pedig a cég elég komoly mélységeket járt meg a kilencvenes években, és egyáltalán nem volt biztos még a fennmaradásuk sem. Ennek kiküszöböléséhez merész üzleti döntésekre, egy harmadvonalas képregényhősére és a most hatvanadik születésnapját ünneplő Wesley Snipes-ra volt szükség. 1998-ban készült el a Penge című film, amely egy Marvel-képregény feldolgozása volt, és már a nyitójelenete is bevésődött milliók retinájába: Snipes besétál egy vámpírokkal teli diszkóba, miközben spriccel a plafonról a vér a szórakozók fejére.
De vajon mennyire helytálló az a széles körben hangoztatott kijelentés, mely szerint ez a film biztosította be a szuperhősfilmek jövőjét?
A játékgyáros
A kilencvenes évek elején a Marvel képregények piaca hatalmas, felfújt lufira hasonlított a tengerentúlon, amibe pumpálták a levegőt, teljesen értelmetlenül. Ebben több dolog közrejátszott:
- egyrészt üzleti okokból a cég emelni kezdte a képregények árait,
- másrészt arra biztatták a vásárlókat, halmozzák a képregényeket, mert egyszer azok még sok pénzt érhetnek.
A kiadók speciális képregényeket dobtak hát piacra, igyekeztek kielégíteni a vásárlók éhségét, az árakat pedig továbbra is emelték, miután Ron Perelman amerikai üzletember, a Marvel Entertainment Group tulajdonosa tőzsdére vitte a cég részvényeit. Azt remélte, ezzel a lépéssel még több zöldhasút kereshet, csakhogy a részvényekbe fektetőknek márkabővítést, még több áremelést ígért, amit csak a képregényrajongó vásárlókkal felejtett el közölni. Sok száz, ilyen füzetek árusítására specializálódott bolt ment csődbe emiatt, a lufi kipukkadt, és az emberek már Pókember-sztorikat se akartak olvasgatni horribilis árakon.
A Marvel-részvények 1993-ban indultak komoly zuhanásnak. 1996-ra már harminc helyett alig két dollárt kóstáltak az értékpapírok, így az üzletember csődöt jelentett, ekkor úgy állt a dolog, egy soha véget nem érő hercehurca kezdődik a képregényes jogokért. A csata úgy ért véget, hogy egy Toy Biz nevű játékgyártó cég és Perelman vállalata egyesültek. A játékcég egyik vezetője Avi Arad volt, aki ügyesen dolgozott a tervezőasztal körül, a vállalatok összeolvadása után ő lett az ügyeletes hollywoodi arc, aki házról házra járt az álomgyár fejeseinél, hátha fel tud mutatni valami épkézláb filmes ötletet Marvel-figurákkal.
Arad gyerekkora óta imádta a Marvelt, falta a képregényeket, tisztában volt azok erősségével, szerethetőségével. Mindezek ellenére sokáig zárt ajtókat döngetett Hollywoodban, nem tudott senkit meggyőzni a Marvelben rejlő lehetőségekről, akkor még közel sem volt jellemző a cégre olyan széles körű népszerűség, mint amit ma ismerünk.
Megpróbáltam felnyitni az emberek szemét, hogy lássák azt, ami közvetlenül előttük van. A stúdiókat a legnehezebb meggyőzni. Akik olvasnak képregényt, érzik ezeknek a cuccoknak az erejét, de a fejeseket nehéz volt rávenni, hogy valaha is a kezükbe fogjanak egyet.
Végül 1998-ban értek el áttörést, ám ehhez Aradnak vajmi kevés köze volt.
"A fekete vámpírfilmek Star Warsa"
Penge karaktere egy 1973-as Marvel-képregényben tűnt fel először, amiben csak mellékszereplőként láthattuk. A figura vámpírokat öl, miután ő maga immunis azok harapására. A szólófüzetre 1994-ig kellett várni, ekkor egyből tíz különszámot kapott. 1992-ben már kósza hírek röppentek fel arról, hogy akár a mozikig is eljuthat Penge története. A New Line Cinema amerikai filmstúdió 1996-ban megvette a képregénykarakter jogait a Marveltől, a film forgatókönyvírójának David S. Goyert találták meg, aki később Christopher Nolan A sötét lovag-trilógiáján is sokat dolgozott.
Hallottam, hogy akarnak egy kis költségvetésű, fekete szuperhősfilmet készíteni a New Line Cinemánál. Akkor épp csődbe ment a Marvel, a Pókember jogait is eladták már, én meg szinte biztos voltam abban, hogy a Fekete Párduc, esetleg Luke Cage karaktereiben gondolkodnak. Én viszont Penge sztorijából akartam három filmet. Mondtam is nekik, ez lesz a fekete vámpírfilmek Star Warsa.
- nyilatkozta a forgatókönyvíró a film huszadik évfordulóján adott interjújában.
A Penge rendezői székébe a He7edik című thrillerrel számos kritikai sikert bezsebelő David Finchert akarták, aki el is olvasta a forgatókönyvet, sőt tetszett is neki, de teljesen más elképzelései voltak a karakterről. Noha Fincher végül nem rendezte meg a filmet, a forgatókönyvbe azért belepiszkált. Helyette az addig egyfilmes, inkább vizuális effektusokban otthon levő Stephen Norrington vette át direktori szerepet, ő korábban dolgozott Fincherrel az Alien harmadik részén.
Goyer azt mesélte 2018-ban, hogy a stúdió bele akart szólni Penge karakterének bőrszínébe is. Ők fehér főhőst akartak, de a forgatókönyvíró szerint ez szörnyű ötlet lett volna: "Abban az időben még mindig Lugosi Béla volt a vámpír, esetleg ott volt az Interjú a vámpírral, ami inkább romantikus sztori volt." Penge figurája és története mást ígért a mozinézőknek: ugyanúgy hosszú köpenyt viselt, de bőrből, szegecsekkel, emellett szamurájkardot cipelt a hátán. Gyakorlatilag egy modernizált japán harcost alkottak meg Goyerék. Wesley Snipes szerint ezzel a filmmel elkészítették A sárkány közbelép című Bruce Lee-filmet - igaz, vámpírokkal.
Vámpírirtó Denzel Washington?
Mike De Luca volt akkoriban a New Line Cinema vezetője, akinek kifejezetten tetszett Penge figurája, és - dacára annak, hogy egy ilyen mogul pénzügyi oldalról is figyeli a piacot, számításba véve mindent - még az sem zavarta, hogy a karakter nem vezető figura a Marvelnél.
Az addig csak Jean-Claude van Damme-filmeket író Goyernek ő dobta fel nagy lelkesedéssel, hogy 40 millió dollárt ad a forgatókönyv filmmé alakítására, de akkor Denzel Washingtont kéri főszereplőnek. Harmincért lehet persze lehet Wesley Snipes is, és amolyan húszmilliós vésztartalékként Laurence Fishburne ugorhat még be a főszerepre. Washington már a kilencvenes évek közepén népszerű fekete színésznek számított, aki főként drámai szerepeivel csábította mozikba az embereket. Mivelhogy Goyerék intenzív harcjeleneteket terveztek a készülő filmbe, átgondolandó volt a szerződtetése, Washington ugyanis nem teljesen illett így a képbe, Wesley Snipesról viszont tudták, otthon van a harcművészetekben.
Snipes gyerekként balettművésznek készült, szerencsénkre színész lett belőle, a Pengében látott bunyós koreográfiák nagy részét ő maga alkotta meg, és kaszkadőrt sem használt a jelenetekben. A színész tizenkét éves korában kezdett sótókan karatét űzni, fekete övet szerzett, mint ahogy hapkidóban is. Megtanult később capoeirázni, de kungfu-ismeretekre is szert tett. Filmjeiben emiatt előszeretettel püfölte ellenfeleit látványos mozdulatokkal. Amerikai piacra filmező kollégái (mint például Chuck Norris) egy részével bőven felvehette a versenyt a vásznon, habár a harcművészeti akciófilmekre sosem specializálódott, ellentétben, mondjuk, Jean Claude van Damme-mal.
Miatta létezhet Vasember?
A Penge 45 millió dollárból készült el, ebben már benne volt az őrült nagy marketing is, amivel promózták - több, vámpírtematikára épülő bulit is tartottak Amerika-szerte. Végül 131 millió dolláros bevételt csináltak az első filmből, amiből mindössze 25 ezer dollár csurgott a Marvel kasszájába (a trilógia összesen 415 milliós bevételt hozott). Bár az anyagi siker számukra mérsékelt volt, presztízsértékű győzelmet annál inkább elkönyvelhetett a Marvel. A Penge producere szerint ez az első sikeres Marvel-film, mert egy grandiózus történetet meséltek el anélkül, hogy más műfajokra kacsintgattak volna.
A rosszfiúk rosszak, a hősnek vannak konfliktusai, és foglalkoztunk az eredetével is. Ezek a toposzok mind felismerhetők későbbi Marvel-univerzumos filmekben.
A forgatókönyvíró Goyer szerint bizonyos értelemben megmentették a Marvelt.
Utat nyitottunk a Marvelnek Hollywoodban, mert bebizonyosodott, hogy egy harmadvonalas karakter iránt is óriási a mozis érdeklődés. Így hirtelen nem csak néhány piacképes figurán ücsörögtek, hanem egy egész kincsesbányán.
Wesley Snipes hasonlóan vélekedik: értékeli a dicsérő hangokat, amiket kaptak a Marvel felemelkedésének ügyében, ám attól óva int, hogy az összes babért maguknak tulajdonítsák.
Kritikai sikerekkel már kevésbé büszkélkedhetett Norrington filmje, ahogy például Kömlődi Ferenc is írja az 1998-as FilmVilágban: "A Penge lehetne jó film, csakhogy nem az. Az innen-onnan átvett elemek nem állnak össze egésszé, a technológia játszadozás és hókuszpókusz, hemoglobin pedig eddig is csordogált, örvénylett és robbant épp elégszer. Fekete tündérmese? Annak túl komolytalan… Nem érezzük a veszélyt, nem érezzük a fajsúlyt." Roger Ebert amerikai filmkritikus sem pontozta túl a filmet, de azért kiemelte, vizuálisan kalapemelős megoldásokat mutat a Penge, extrém kameramozgásokat használ, magabiztos a vágás, és bizarr jelmezekben ugrálnak a főszereplők a még bizarrabb díszletek között.
A film megítélése idővel nemesedett (az IMDb-n is szép, 7,1-es pontszámot ért el), a Snipes-életmű eszményi darabjává vált.
És a korabeli kritikák ellenére ma már azt is jól látni, hogy a Penge, a 2000-es évek X-Men-filmjei vagy a Tobey Maguire-féle Pókember abban hasonlítottak, hogy erodálták azt a berögzült hollywoodi nézetet, mely szerint a Marvel-hősök túlságosan furcsák, mondhatni ezoterikusak, nem tudnak kapcsolatot teremteni a mozinézőkkel.
Nem volt alaptalan mindez, mert még élénken élt az emberek fejében az 1986-os, óriási anyagi és kritikai bukásként elkönyvelt Howard, a kacsa című film, ami a Pengét megelőző utolsó, mozikban bemutatott Marvel-mozi volt.
A másik dolog, ami sikerre vitte a Pengét és a későbbi Marvel-filmeket, az a mostanság is jól látható valóságteremtés volt: a filmben látható világ, noha vámpírok élnek benne, nagyon hasonlít a miénkhez. Norrington filmje az első szuperhősmozik között volt, ami egy párhuzamos világ megteremtését tűzte ki célul.
A korai Fekete Párduc?
Mielőtt a Penge filmmé alakítása és forgatása megkezdődött volna, Snipes egy másik Marvel-projektet akart vászonra vinni. Ez volt a Fekete Párduc, amit Stan Lee 1966-ban alkotott meg. Snipes számára ez volt az álomprojekt, de a filmstúdiók nem voltak vevők az ötletre, továbbá úgy vélekedtek, a CGI miatt is korlátokba ütköztek volna a kilencvenes évek közepén: "Végül nem találtuk meg a rendező és a forgatókönyv tökéletes kombinációját, túlságosan előre haladtunk gondolkodásban, még a technológia nem állt készen ahhoz, ami a képregényben volt."
2018-ban filmesítették meg Wakanda királyának történetét, ahol a filmes fekete közösség előléphetett, a legnépszerűbb mainstream filmes közegbe belesimíthatta például a Black Lives Matter mozgalom jelmondatait.
Kapcsolódó
A Fekete Párduc fontos film, csak nem nekünk
Mi nem fogjuk a bőrünkön érezni, milyen jelentősége van ennek a szuperhősnek.
Noha a Penge ilyen mélységű üzeneteket nem hordozott, de a női főszereplők kétségtelenül nem biodíszletként voltak a filmben: N'Bushe Wright karaktere erős, oltalmazó, független nő, aki számos alkalommal megmenti a főhőst, és nem feltétlenül szerelmi elköteleződése miatt. A Penge tehát fontos film a Marvelnek, még fontosabb a július 31-én hatvanéves Wesley Snipes-nak, akinek neve a film egy lehetséges rebootja kapcsán is felmerült az elmúlt években. Hogy ebből lesz-e valami, jó kérdés, a színész nem tűnt el teljesen Hollywoodból: beugrott haknizni a Feláldozhatók-sorozatba, szerepelt Eddie Murphy elmúlt évtizedének legjobb filmjében, A nevem Dolemite-ban, és az Amerikába jöttem kínosan gyenge második etapjában is feltűnt. Nem biztos, hogy a vámpíros franchise folytatásban ma már szívesen látnánk, de Snipes karakterességét jól jelzi, hogy több mint húsz év távlatából is jó szívvel emlékezünk a deadpooli lazasággal megáldott vámpírvadászára.
