A második helyen kiemelt Borna Coric meglepetésre kiesett a negyeddöntőben a budapesti férfi salakpályás tenisztornán.


A világranglistán 15. horvát pénteken a selejtezőből érkezett Filip Krajinoviccsal találkozott, akit eddigi egyetlen meccsükön, az idei Australian Openen négy szettben megvert. A világranglistán 105. szerb alaposan rácáfolt a várakozásokra, és kiváló játékkal hozta a nyitószettet. A folytatásban egy-egy bréket kövezően Coric 5:4-nél három játszmalabdát is elpuskázott, majd elvesztette az adogatását, Krajinovic pedig magabiztosan kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 57 percig tartott.

Melbourne-ben Borna nyert megérdemelten, ma pedig én, ettől még jó barátok maradunk. Tavaly sokat kihagytam sérülések miatt, vissza is estem a ranglistán, de idén megint jó formában vagyok, úgyhogy újra megcélzom a top 30-at

- mondta Krajinovic.

Mivel a korábbi US Open-bajnok Marin Cilic már csütörtökön kiesett, a Hungarian Open első két kiemeltje számára már befejeződött a verseny.

Eredmény, negyeddöntő:

Krajinovic (szerb)-Coric (horvát, 2.) 6:4, 7:5

Kiemelt fotó: Clive Brunskill/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!