Nagyon sok szabad szoba van a Balatonon, visszaesett a belföldi turizmus Magyarországon: a Szállodaszövetség elnöke szerint vannak olyan hotelek, ahol 20-30 százalékkal kevesebb a vendég, mint tavaly ilyenkor, számolt be róla az RTL Híradó.

Baldauf Csaba azt mondta, azok, akik tavaly belföldön nyaraltak, azoknak nem kis része idén, két-két és fél év után külföldi úticélt választott, és egyértelműen ez a kereslet hiányzik most a belföldi szálláshelyeken.

Szerinte mindennek nem a hazai áremelkedés az oka, pusztán az, hogy két évig nem nagyon lehetett utazni a járvány miatt. Abban bízik, hogy akik külföldre mennek, ők is eltöltenek majd néhány napot valamelyik itthoni szállodában is, ha nem is annyit, mint tavaly.

Az idei nyár újdonsága, hogy sokan csak az utolsó pillanatban választanak szállást, már nem foglalnak hónapokkal előre. Az árak egyébként átlagosan 35 százalékkal emelkedtek a magyarországi szálláshelyeken 2019-hez képest, sokan akkor nyaraltak utoljára a koronavírus-járvány miatt.

Rengetegen mennek a Balaton helyett Horvátországba, a Szállás.hu sajtószóvivője azt mondta: arra számítanak, hogy a tavalyi évhez képest kétszer annyi horvátországi foglalásuk lesz.

Kapcsolódó

Kisebb algapánik söpört végig a Balatonon

Az egészségre is ártalmas kékalga burjánzása keltett aggodalmat a Balaton partján, de pánikra semmi ok, az időjárás most még rendezte a helyzetet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!