Kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Tatai Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki két évvel ezelőtt teljesen magára hagyta a lányait a tatai otthonukban.


Az anya 2013 óta egyedül nevelte tizenöt és tizennégy éves lányait. Nem segített nekik a leckében, az iskolával nem tartotta a kapcsolatot, és a szülői értekezletekre sem járt be. Ráhagyó nevelési módszerének következtében a lányok kerülték az iskolát.

A nő 2018 februárjában beleszeretett egy csornai férfiba, majd egy hónappal később hozzá is költözött, a két kislányát pedig egyedül hagyta tatai otthonukban. Ezt követően a lányokat a nagykorú nővérük nevelte tovább. Az anya távozását követően a két kislány egyáltalán nem járt iskolába. A gyerekek többször kérlelték az anyjukat, hogy térjen vissza hozzájuk, azonban a nő egy idő után teljesen elérhetetlenné vált. A kislányok ezért április elején gyermekotthonba kerültek.

A nő magatartása következtében mindkét lánynál érzelmi, és erkölcsi sérülést eredményezett. Az ügyészség egy év börtönt kért a nőre, két év próbaidőre felfüggesztve arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!