Egységesítené a budapesti városvezetés a fővárosi parkolási rendszert, erről Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes beszélt egy csütörtöki háttérbeszélgetésen - írja a hvg.hu.

Az új parkolási rendszerben négy zónára osztanák a fővárost, egyelőre azt azonban Kiss Ambrus nem tudta megmondani, hogy a körzetek határai pontosan hol fognak húzódni. Az biztos, hogy a négy körzetben négy eltérő tarifával számolnak majd:

  • az elsőben 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni,
  • a másodikban 450 forintot kell óránként kifizetni reggel nyolc és este nyolc óra között,
  • a harmadikban 300 forint az óránkénti díj reggel nyolc és délután hat óra között,
  • a negyedikben pedig 200 forint lesz az óradíj, reggel nyolc és délután hat óra között.

A jelenlegi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozognak, azonban az új rendszer célja, hogy átlátható és világos legyen - jelentette ki Kiss Ambrus.

A parkolási rendszer átalakításáról szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén fogadhatják el, csakúgy, mint a bliccelés drágulásáról szóló javaslatot:

Kapcsolódó

Jelentősen drágulhat ősztől a bliccelés a BKK járatain

A helyszíni pótdíj összege 8 ezerről 12 ezer forintra nő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!