Egészen szürreális jelenetben lehetett részük azoknak, akik egy keddi estén a tennesseei Kingsport egyik hamburgerezőjében ültek. A vendégek ugyanis az ott dolgozókkal együtt arra lettek figyelmesek, hogy valami olyan dolog történik a fejük fölött, aminek nagyon nem kellene. Észre vették, hogy a plafon másik oldalán, amit ők már nem láthattak, valami mászik, ugyanis az álmennyezet paneljei mozogtak. Nem kellett hozzá sok idő, hogy kiderüljön a furcsa jelenség oka: rövidesen egy nő esett az étterembe a mennyezeten keresztül, mindenki hatalmas megdöbbenésére.


Az étterem alkalmazottai kihívták a rendőröket, de mire kiértek, a nő már visszamászott a lyukon keresztül oda, ahonnan lezuhant. Mindez azonban nem volt elég, mert másodjára is leesett, csak ezúttal kevesebb volt rajta a ruha: az alteste teljesen meztelen volt. Ráadásul akkor történt, amikor kiértek a rendőrök, akik aztán le is tartóztatták az erősen ittas állapotban lévő nőt. Harley C. Mortont közszeméremsértéssel, illetéktelen behatolással és rongálással vádoltak meg. Az egyelőre nem derült ki, a nőnek mi volt a célja azon az estén, de valószínű, hogy az épület tetejére felmászva egy tetőfedő elemet elmozdítva juthatott be, írja a Fox News.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!