Ugyan, mint ismeretes, a Warner nemrég megkérte Johnny Deppet, hogy távozzon a Legendás állatok és megfigyelésük stábjából, a színésznek legfeljebb a renoméja miatt kell aggódnia, a gázsija miatt nem, azt ugyanis teljes egészében megkapja úgy is, hogy mindössze egyetlen jelenetet vett fel a franchise harmadik részéhez, írja a Hollywood Reporter. Depp azért kényszerült távozni Gellert Grindelwald szerepéből, mert elveszítette azt a becsületsértési pert, amelyet a Sun brit bulvárlap ellen indított, amiért az feleségverőnek nevezte őt neje, Amber Heard bántalmazási vádjai nyomán. A bíróság döntése nyomán nagy az esély, hogy Deppet más sajtóorgánumok is eképpen minősíthetik majd, ez a PR-rizikó pedig láthatólag nem fért bele a Warnernek még úgy sem, hogy Depp keményvonalas rajongói bojkottot emlegetve követelik vissza a színészt a szerepre.


Ugyanakkor Depp megkapja teljes gázsiját - nyolc számjegyű összeget! - a filmért ugyanúgy, mintha leforgatta volna az egészet, ami nem neki kijáró különleges eljárás, hanem a hozzá hasonló hírnevű A-listás színészeknél ez a szokás: eleve úgy szerződnek egy-egy szerepre, hogy a szerződésben szerepel, hogy a színészt a tiszteletdíj megilleti attól függetlenül, hogy elkészül-e a film, vagy hogy újracastingolják-e az adott szerepet, és ún. erkölcsi záradék sincsen a szerződésben. Fontos, hogy Deppet nem kirúgták, hanem megkérték, hogy mondjon fel - arról nem tudni, mi lett volna, ha nemet mond, mindenesetre az egyeztetéssel lettek volna gondok, ugyanis Deppnek van egy folyamatban lévő pere is ex-neje ellen, ahol a bíró már jelezte, hogy Deppnek személyesen kell majd megjelennie a tárgyaláson három egymást követő napon. De így, hogy távozott a franchise-tól, mindez már nem fogja érinteni a forgatást, amit eleve visszavetett a járvány: a legfrissebb hírek szerint a Legendás állatok és megfigyelésük harmadik része az eredetileg tervezett 2021 novemberi premier helyett csak 2022 júliusában kerül a mozikba.

A filmben az eredeti tervek szerint Eddie Redmayne, Jude Law és Johnny Depp nagyjából azonos hangsúlyt és filmidőt kapott volna, ám a gázsija a korábbi munkái nyomán Deppnek a legmagasabb, köszönhetően főleg A Karib-tenger kalózai filmeknek, melyekkel kapcsolatban Depp sorsa egyelőre bizonytalan, a Disney egyelőre azzal úszta meg a döntéshozást, hogy a franchise soron következő filmjét női főszereplős iránya vitte el, a forgatókönyvön a Harley Quinn-film, a Ragadozó madarak írója, Christina Hodson dolgozik, és a főszereplő is ugyanonnan érkezik: Margot Robbie lesz az.

Johnny Depp mellett rengetegen kampányolnak, visszakövetelik őt Grindelwald szerepére, és ő maga is úgy fogalmazott az Instagramon, hogy a történtek nem fogják meghatározni sem az élete, sem a karrierje további alakulását, de a Hollywood Reporter szerint Depp komoly hátrányba került az üggyel, eljátszva esélyeit a metoo-ügyeket és a családon belüli erőszakot egyre komolyabban vevő nagy stúdióknál, azaz Depp az ötrészesre tervezett Legendás állatok-franchise után akár Sparrow kapitány szerepét is bukhatta egy életre.

Kiemelt kép: John MACDOUGALL / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!