Kilencedik alkalommal hirdették ki a Televíziós Újságírók Díja nyerteseit, ezúttal tizenhárom kategóriában. A március 23-án este a Budapest Music Centerben tartott eseményen a legjobb női műsorvezető Ördög Nóra lett - a díj kilenc éve alatt eddig hétszer ő kapta az elismerést -, a legjobb férfi műsorvezető pedig Till Attila. Puskás Petit a zsűritag kategóriában díjazták, Csuja Imre a legjobb színész díját vehette át, az eset fénypontja mégis az volt, amikor Molnár Piroska legjobb színésznői díját az egész terem állva tapsolta meg, ezzel kissé megzavarva a kamerákat. A gálát ugyanis, idén először a két legnagyobb kereskedelmi adó, az RTL Magyarország és a TV2 csoport együtt közvetítette, ki-ki a saját online felületén, az RTL.hu-n és a TV2 Playen.


A 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét szakújságíróiból álló grémium díjazta, a díjakat az elismerést alapító szakmédiumok munkatársai adták át. A gálán szóba került az ukrajnai háború is, Tilla arról beszélt, hogy újra és újra el kell döntenünk, mi a szabadság, a gála műsorvezető házigazdája, Gundel Takács Gábor pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a közmédia egyetlen műsora sem jutott el a jelölésig.

A Televíziós Újságírók Díja nyertesei:

Legjobb nagyszabású showműsor: Sztárban sztár leszek!
Legjobb vetélkedő: A Géniusz
Legjobb reality: Cápák között
Legjobb gasztroreality: Séfek séfe
Legjobb sportreality: Exatlon Hungary
Legjobb talkshow: DTK: Elviszlek magammal
Legjobb zsűritag: Puskás Peti
Legjobb női műsorvezető: Ördög Nóra
Legjobb férfi műsorvezető: Till Attila
Legjobb heti sorozat: Apatigris
Legjobb napi sorozat: Keresztanyu
Legjobb színésznő: Molnár Piroska
Legjobb színész: Csuja Imre


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!