Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán számolt be arról, hogy egy Vas megyei férfi kedden délután saját maga segítette világra gyermekét. Először riadt hangon segítséget kért a Szombathelyi Mentésirányítástól, azt mondta, a harmadik gyermekét váró párjánál talán megindult a szülés.


A fájások akkor még nem voltak gyakoriak, a mentésirányító a legközelebbi mentőkocsit riasztotta. Szerencsére vonalban maradt, mert a helyzet gyorsan változott, a fájások egyre gyakrabban, erősebben jelentkeztek. Rá kellett venni az édesapát, hogy vizsgálja meg az asszonyt.

Az eredmény alapján egyértelmű volt, a telefonos instrukciók alapján neki kell megkezdenie a már beindult szülés vezetését. Egy emelt szintű egység is elindult, miközben

a férfi hősiesen követte a mentésirányító minden mondatát,

és éppen az első mentő érkezésekor meg is született az egészséges kisfia. Az újszülöttet és édesanyját ellátás után, az apa kíséretében, stabil állapotban vitték kórházba a mentők.

Kiemelt ép: Országos Mentőszolgálat / Facebook


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!