Üres vasúti tartálykocsik siklottak ki Nagymaros állomáson, ezért a katasztrófavédelem szakemberei is közreműködnek a kárfelmérésben és a helyreállításban.


A MÁV vegyi elhárító csapata és a katasztrófavédelem szakemberei is megvizsgálják a Nagymaros állomáson szombaton kisiklott vasúti tartálykocsikat, melyek ugyan üresek voltak, de nincsenek kitisztítva. A műszaki mentés napokig is eltarthat – közölte a Mávinform.

Ahogyan beszámoltunk róla, szombaton kisiklott és felborult egy, a nagymarosi vasútállomásra bejáró tehervonat négy kocsija. Később a Mávinform további részleteket közölt a súlyos tehervonat-balesetről:

A baleset következtében jelentősen rongálódott a vasúti pálya, például jelzőberendezésekben, váltókban keletkezett kár. A Mávinform tájékoztatása szerint várhatóan csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után állapítható meg az okozott kár mértéke és a helyreállítás ideje.

A vasúttársaság szakemberei arra törekednek, hogy legalább egy vágányon minél előbb megindulhasson a közlekedés – közölte a Mávinform.

A műszaki mentés ideje alatt szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, emiatt pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között.

A tehervonat balesete a nemzetközi járatokat is érinti: a nemzetközi vonatok egyelőre Szob állomásról visszafordulnak Pozsony felé. Szob és Vác között mindkét irányban pótlóbuszok szállítják az utasokat, Vác és a Nyugati pályaudvar között pedig motorvonat közlekedik a nemzetközi vonatok szerelvényei helyett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!