Pongrácz Sabirát a Survivor című túlélőshow-ból ismerte meg az ország. Ma valami egészen különlegessel foglalkozik, létrehozta saját vállalkozását, melyen keresztül meghonosította itthon a techno jógát.


Az említett edzésformát még Berlinben ismerte meg, amikor Németországban lakott. Akkoriban 20 fős órákon vett részt, Magyarországon viszont már olyan csoportos foglalkozásokat szervez, amin 220-an is együtt tornázhatnak. Az edzéseket egy szórakozóhelyen tartják, a zenéről pedig DJ gondoskodik. A szeánsz részét képezi a foszforeszkáló testfestés is, aminek a felkenésére egy órájuk van a résztvevőknek, mielőtt megkezdődnének a foglalkozások. Ez idő alatt ugyancsak technóval hangolódhatnak.

Én ezt egy klubkörnyezetben képzeltem el, hogy az emberek párosítsák az egészséges életmódot és a testmozgást a technóval

- mondta a Reggeliben Pongrácz Sabira.

A Survivor egykori játékosa hangsúlyozta, hogy a különleges edzésnek célja is van. Azt hirdetik, hogy józanul is lehet élvezni a zenét, nem csak drogok vagy alkohol mámorában. Mint mondja, egy nap szeretne ő is jógaoktató lenni, addig viszont szeretné elérni, hogy a techno jógát ne csak hölgyek, hanem férfiak is rendszeresen űzzék.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!