Egy szakértő szerint azonban a technikai landolás során utas nem száll ki a gépből. Hadházy Ákos úgy számolt, hogy a kitérő 3-3,5 millió forintba került.


„Technikai landolás” során szállt ki Pisában Orbán Viktor a hazafelé tartó kormánygépből – ezt válaszolta az RTL megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A magyar miniszterelnök február 27-én utazott el Egyiptomba, ahonnan március elsején indult vissza a Magyar Honvédség repülőgépével.

Ezután több fotó is készült a miniszterelnökről, ahogy feleségével Lévai Anikóval sétál Firenze, majd Velence utcáin. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a kitérő több mint egy órát vett igénybe, és számításai szerint Orbán programja nagyjából 3-3,5 millió forint kárral járt.

A politikus ezért bejelentette, hogy hivatali visszaélés miatt feljelenti a kormányfőt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ azonban az rtl.hu-nak azt írta, hogy a Orbán „technikai landolás” során szállt ki Pisában a gépből. Csakhogy Pető György pilóta, légiközlekedési szakértő az rtl.hu-nak azt mondta, hogy

Ilyenkor azonban utas nem száll ki a gépből.

„A technikai landolás célja lehet például, hogy a pilóta meggyőződjön arról, hogy nincs a repülés biztonságát veszélyeztető műszaki probléma. Ha Kairótól Pisáig szólt az útvonalterv, akkor az semmiképpen nem minősül technikai leszállásnak, az egy tervezett repülés” – jelentette ki a szakértő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!