Heves kritikával illették az állatvédők Taylor Swiftet, miután a Melborne Kupa nevű lausztrál lóverseny és fesztivál szervezői hónap elején bejelentették, hogy az amerikai énekesnő két szám erejéig fellép az eseményen. Swift menedzsmentje azonban ütemezési problémákra hivatkozva szombaton elmondta a fellépést - írja a BBC.


Az állatvédők azt vetették az énekesnő szemére, hogy közreműködésével az állatok bántalmazását támogatná. 2013 óta hat résztvevő ló pusztult el, közülük eyget a pályán altattak el, mivel a verseny során eltört a lába.

A kupa szervezői egyelőre nem közölték, hogy Swift helyett ki lesz fő fellépőjük a november 5-ei eseményen. Bár Swift menedzsmenthe szerint az ázsiai turné átütemezése miatt vált logisztikailag kivitelezhetetlenné a fellépés, a versenylovak érdekében fellépő, korábban bojkottra felcszólító állatvédők szerint az ő kampányuk eredményeképpen marad el a Swift fellépése. A csoport múlt heti petíciójában úgy fogalmazott, hogy Taylor Swift vagy nem ismeri a lóversenyek kegyetlen valóságát vagy a pénzt helyezte előtérbe az együttérzés helyett.

Kiemelt kép: Dipasupil/Getty Images for MTV/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!